Zenés felvezetővel

2019.10.18. 15:00

Esélyegyenlőségi nap a zalaegerszegi iskolában

Az első órák után zenés felvezetővel kezdődött tegnap a ZSZC Munkácsy Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskolában megtartott esélyegyenlőségi nap.

Hajdu Péter

Reggeli koncertet ad a Rád Találtam, a gitáros Sziráki Péter Fotó: Katona Tibor

Fotó: © Katona Tibor

A sportpályán összegyűlt tanulóknak a Rád Találtam Dicsőítő Csoport nevű zenekar rögtönzött koncertet, majd a tanulók tanúságtevő előadásokat hallgattak. A közel 300 fiatalnak Horváth Kristóf, drogfüggőségből gyógyult fiatalember; Holló András, kerekesszékben élő tánctanár és Kálinger Roland honvéd tábori lelkész beszélt a hitről, a reménytelennek látszó helyzetekből kivezető útról. Hogyan lehet a nehéz élethelyzeteket feldolgozni és visszatérni a mindennapokba? Erről hallhattak a tanulók példákat a délelőtt folyamán, tájékoztatott Németh Dezső tagintézmény-vezető.

– Tíz éve járjuk az országot, és mindenhol tapasztaltuk, hogy sok a szétesett család, a fiatalok várják az iránymutatást, a segítséget. A 14-20 éves korosztály sok veszéllyel találkozik, erre szeretnénk felhívni a figyelmüket – mondta a nap céljáról Sziráki Péter szervező tanár, a Rád Találtam Csoport vezetője.

Reggeli koncertet ad a Rád Találtam, a gitáros Sziráki Péter Fotó: Katona Tibor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában