Mert aki énekel, az kétszeresen imádkozik

2019.09.13. 15:00

Fiatalok és felnőttek jelentkezését várják a Jézus Szíve-templom közösségeibe

Új tagokat várnak a Jézus Szíve-templom Szent Imre Kórusába és a Magvető Közösségbe.

Horváth-Balogh Attila

A Szent Imre Kórus. Balról Nikli Zsolt esperes, jobbra Kruppai Tamás kántor

Fotó: Jézus Szíve-templom

A Szent Imre Kórus a nagyobb egyházi ünnepeken, illetve havi egy alkalommal emeli a szentmisék nívóját, a Magvető Közösség fiataljai pedig hangszerekkel és énekkel működnek közre a miséken.

A Szent Imre Kórus. Balról Nikli Zsolt esperes, jobbra Kruppai Tamás kántor
Fotó: Jézus Szíve-templom

– Erősítenénk a vasárnap 9 órakor kezdődő szentmisék diákmisejellegét, ezért ezeken a Magvető Közösség fiataljai szolgálnának – mondta el Nikli Zsolt esperes, plébános. – Szeretnénk, ha minél több fiatal venne részt ebben, hiszen ahogy Szent Ágoston mondta: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik”. Az énekelni szerető ifjak vagy gyerekek a csapat péntek esti próbáin, a közösségi házban, Némethné Horváth Emíliánál jelentkezhetnek. A Szent Imre Kórusra pedig a fél 11-es szentmisén számítok, az lenne a vasárnapi „nagy” mise, amelyen minden alkalommal szerepelne az énekkar kórusművekkel, egyházi énekekkel. Ehhez is a taglétszám bővítésére van szükség. A kórusba a kedd esti próbákon lehet jelentkezni, szintén a közösségi házban. Ehhez nyilván nem kell képzett énekesnek lenni, de elengedhetetlen, hogy az illető szeresse az éneklést, legyen egy alapadottsága, a többi a próbákon csiszolódik majd Kruppai Tamás kántor, kórusvezető közreműködésével.

Nikli Zsolt hangsúlyozta: mindkét csoport valódi közösség, rendszeres összejöveteleik vannak – magyarán, aki jelentkezik bármelyikbe, annak ezt is el kell fogadnia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában