Nem hagyják a fészket

2019.08.02. 11:30

Példás összefogás a vihar által „kilakoltatott” gólyákért Pacsán

A múlt hétvégi vihar lakhatatlanná tett egy gólyafészket a városban. Az érintettek példás gyorsasággal cselekedtek: tegnap reggel új állvány és fészek-alap került az oszlopra.

Varga Andor

A Rákóczi utca 38-as számú ház előtt „emberemlékezet óta” – de a helyiek szerint legalább ötven éve biztosan – éltek gólyák. A szombati viharban tönkrement fészektartó állvány a megyében az első között, talán 25 évvel ezelőtt került fel az oszlopra, és szolgált becsülettel: a pacsaiak azt mondják, talán egyetlen nyár volt, amikor nem laktak rajta madarak.

– Az évtizedek alatt pedig óriásira nőtt a fészek, hiszen a madarak évről évre újabb ágakkal erősítették meg – emlékeztetett Kelemen Tamás polgármester, aki korábban maga is ebben az utcában élt. – A viharos szél és a fészektartó anyagának fáradása mellett ez is okozhatta, hogy a fészek (nagyjából két köbméter ágtömeg) most lezuhant. Nagy szerencse, hogy a fiókák már röpképesek, így nem pusztultak el, mint más nyarakon, amikor korábban érkező vihar tépázta meg ugyanezt a fészket.

 

Pacsa egyetlen lakott gólyafészkét azonban nem hagyták sorsára a helyiek. Kelemen Tamás elmondása szerint többen is szót emeltek a hivatalban a madarak érdekében – melyek egyébként esténként azóta is visszatértek a törötten lógó fészektartóra megpihenni.

– Az áramszolgáltató E.on és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is az első szóra mellénk állt – mesélte a polgármester. – Előbbi az új fészektartó felszerelésében segített darus autóval és a vezetékszakasz áramtalanításával, a természetvédelmi szakemberek pedig szőlővenyigéből új fészekalapot építettek, melyen a reményeink szerint új otthont építenek majd maguknak a madarak. Az utcában élők nagy izgalommal várják, hogy a madarak visszafoglalják a villanyoszlopot. A siker érdekében a venyigéből font fészekalapot még egy meszes keverékkel is meglocsolták, ez a „kezelés” ugyanis a szakemberek szerint azt a képzetet keltheti a madarakban, hogy lakott, gólyaürülékkel szennyezett fészekről van szó. Napokon belül – de legkésőbb jövő tavasszal – kiderül, így van-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában