Móka a kultúrházban

2019.08.28. 07:00

Közösségi élménnyel búcsúztatták a nyarat Murakeresztúron

A házi kuglóf és a lagzis sütik illata, illetve a vidám nótaszó is a kultúrházba csalogatta a hétvégén a falu lakóit.

Szabó Zsófia

Míg a gyerekek kézműveskedtek, a háttérben például a bajcsai Rezedák Dalkör adott műsort Fotó: Kovácsné Deák Erzsébet

A Közművelődési Egyesület közösségépítő rendezvénnyel lepte meg a helyieket és a környékbeli településeken élőket. Kovácsné Deák Erzsébet, az egyesület elnöke elmondta: az első alkalommal megszervezett nyárbúcsúztató, „batyus” délutánon több mint félszázan vettek részt.

– Fiatalokat, felnőtteket, időseket egyaránt sikerült megszólítanunk – újságolta az elnök. – A közösség összekovácsolása a kezdetektől célja az egyesületünknek. Csakúgy, mint a hagyományok ápolása és továbbadása a jövő nemzedékének. A programot sokan támogatták, köztük a murakeresztúri 56-os Emlékműért Polgári Egyesület is.

Míg a gyerekek kézműveskedtek, a háttérben például a bajcsai Rezedák
Dalkör adott műsort Fotó: Kovácsné Deák Erzsébet

A helyi hölgyeknek köszönhetően finom sütemény került az asztalokra, a hangulatról pedig többek közt a bajcsai Rezedák Dalkör, a Gyékényesi Dalkör, a helyi Rozmaring Asszonykórus és a Kanizsa Táncegyüttes gondoskodott.

Kovácsné Deák Erzsébet hozzátette: legközelebb szeptember 7-én lesz rendezvényük a faluban. A nemzetiségek és kultúrák találkozóján – a közösségi élmények mellett – a szellemi örökség ápolása kerül a középpontba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában