2019.08.17. 08:00
Az egykori Sallába vitte el a látogatókat a program
A város római kori kiállítóhelyét népszerűsítette, valamint a korabeli életet mutatta be a Gondoskodás Alapítvány, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Göcseji Múzeum összefogásával péntek délután megvalósult program.
Tompa Barnabás Horváth Márk segítségével kóstolt bele a kovácsmesterségbe Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap
Az Élet a Salla municipiumban elnevezésű rendezvény elsődleges célközönsége a gyermek korosztály volt, de a felnőttek számára is kínáltak hasznos elfoglaltságot a szervezők. A kiállítóhely és a hozzá kapcsolódó római kori romkert bemutatásán túl olyan kézműves-foglakozásokat, melyek már a város helyén egykor alapított Salla idejében is léteztek. A rendezvény nyitányaként múzeumi kvízt tölthettek ki a résztvevők, a feltett kérdésekre a kiállítási anyag megtekintésével kaphattak választ a játékra vállalkozók.
![](https://cdn.zaol.hu/2021/11/1H5R7oL8EoB00sjFUEd5DbDjN3eTnCb7mnHTqJU5Q8Y/fill/1470/982/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4NjU3ZDVmN2YxODQwNzU4NmY5ZDUxZjI4ODdhMDUx.jpg)
– A program fő célja a kiállítóhely népszerűsítése, maga a játék is ezt szolgálta – mondta Lukács Andrea, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. – A város múltját bemutató tárlatnak a nyári időszakban több száz látogatója is akad, ilyenkor folyamatos a kiállítóhely nyitvatartása is. A turisztikai holtszezonban előzetes bejelentkezés alapján tudunk látogatókat fogadni.
Lukács Andrea azt is hozzátette: tervezik, hogy a múzeumi napot a jövőben évente megismétlik. Az idei rendezvény egy pályázati projekt keretében valósult meg, de a későbbiekben akár önerőből is megszerveznék.