2019.08.12. 17:30
Átadták a hőszigetelt és napelemekkel felszerelt csörnyeföldi hivatalt
Azok az önkormányzatok tudnak fejleszteni, az európai uniós vagy hazai forrásokhoz önrészt hozzátenni, amelyek a felelős gazda tudatával és szemléletével irányítják a településüket.
A szalagátvágás ünnepélyes pillanata, középen Simon Zoltán, mellette balról Cseresnyés Péter, jobbról Bene Csaba
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Gyuricza Ferenc
Búcsúi programsorozat
Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője mondta mindezt vasárnap kora délután Csörnyeföldön, ahol a település búcsúi programsorozata keretében felavatták a közös önkormányzati hivatal felújított épületét. Az ünnepi ceremónia gyakorlatilag a programsorozat nyitányát jelentette, azt megelőzően a szentmise jelezte, hogy a település ezen a napon ünnepli búcsúját, a szórakoztató és kulturális programok pedig az avatót követően kezdődtek meg.
Az átadott épületről elsőként Simon Zoltán polgármester beszélt. Mint mondotta, az közös tulajdonban van, Csörnyeföld mellett Muraszemenye, Kerkaszentkirály, Szentmargitfalva és Murarátka rendelkezik még tulajdonrésszel benne. A több mint negyven évvel ezelőtt átadott hivatal energetikai rekonstrukciójára 2016-ban nyújtottak be pályázatot, amely révén mintegy 24,5 millió forintos támogatást nyertek el. Maga a kivitelezés az előkészítés és különböző nehézségek miatt csak 2019 februárjában kezdődhetett meg, ennek során lecserélték a külső nyílászárókat, illetve hőszigetelő réteget kapott az épület, valamint napelemekkel is ellátták, így az energiaigénye minimálisra csökken. Emellett az önkormányzatok saját forrásból belső festési, s némi villanyszerelési munkákat is elvégeztek, de Simon Zoltán szerint további belső munkálatokra is szükség lesz.
Beruházások sokasága
Cseresnyés Péter az avatóbeszédében először a búcsúi hagyományok megőrzését és továbbvitelét méltatta, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat – európai uniós források igénybe vételével – jelentős összegeket fordít a vidéken élők életkörülményeinek javítására, hiszen az a céljuk, hogy a falvakban élők boldogulását is elősegítsék. Ezt beruházások sokasága jelzi, s további munkálatok is várhatóak.
Ennek jegyében az átadási ünnepségen Simon Zoltán és Cseresnyés Péter két további nyertes pályázatról is szólt. A Magyar falu programban Csörnyeföld 15 millió forintos támogatást nyert a faluház energiakorszerűsítésére, belső átalakításaira, továbbá a muraszemenyei háziorvosi rendelő felújítására és energiaracionalizálására két külön pályázati alapból összesen közel hatvanmillió forintot fordíthatnak a tulajdonos önkormányzatok.
Az ünnepségen Bene Csaba, a megyei önkormányzat alelnöke is felszólalt, szintén méltatva a beruházást. Ő arról beszélt, hogy a templom és a hivatal a falvak élni akarásának jelképe.