Vendégül látták őket

2019.07.27. 07:00

Testvérvárosokból érkeztek a fiatalok Nagykanizsára

A város nevezetességeivel is megismerkedtek azok a fiatalok, akik Horvátországból, Oroszországból, Vajdaságból és Erdélyből érkeztek.

Szabó Zsófia

Tóth Nándor alpolgármester (középen) fogadta az orosz és a horvát gyerekeket Fotó: Benedek Bálint/Zalai Hírlap

A középiskolás korú és a húszas éveik elején járó harminckét fiatalt a kanizsai önkormányzat látta vendégül egy héten keresztül a balatonmáriafürdői táborban. A togliatti, kovásznai, csáktornyai, magyarkanizsai diákok a testvérvárosokból érkeztek, amelyekkel régóta ápol szoros kapcsolatot Kanizsa.

A csapat – Rezsőfi Tamás táborvezető segítségével – bejárta a Balaton főbb nevezetességeit, köztük Tihanyt és Badacsonyt. Tegnap pedig Nagykanizsára látogatott a csoport fele, a négy orosz és a kilenc csáktornyai fiatal. A gyerekeket Tóth Nándor alpolgármester köszöntötte a városházán. Bemutatta többek közt Kanizsa nevezetességeit, földrajzi érdekességeit, s utalt arra, hogy a testvértelepülésekkel együttműködést folytat a város: többször tettek már látogatást egymás lakhelyén.

Tóth Nándor alpolgármester (középen) fogadta az orosz és a horvát gyerekeket Fotó: Benedek Bálint/Zalai Hírlap

A fiatalok tegnap a város több neves épületét, köztük a Magyar Plakát Házat és a Thúry-múzeumot is felkeresték. A csapat ma utazik haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában