Remek programnak bizonyult az elszármazottak napja Szentpéterúron

Egy lelkes csapat már hónapok óta készült a fogadásukra, a legnagyobb munkát a volt falubeliek felkutatása jelentette. Szerencsére közülük is sokan szívükben őrzik a gyermek- és az ifjúkor emlékeit, s a „Szentpéterúrról elszármazottak közössége” nevű Facebook-csoport is bekapcsolódott a nyomozásba.

A települési önkormányzat, Lakatos István alpolgármesterrel az élen szintén fontosnak tartotta és támogatta a kezdeményezést, a szokottnál is több virágpalánta került a közterületekre és a régi szobrokat is visszaállították az eredeti helyükre. A legnagyobb szervezőmunkát mégis a civil szervezetek végezték, Brünner Józsefné vezetésével a kézimunkaszakkör és énekkar, a Szentpéterúr Község Jövőjéért Alapítvány, a helyi polgárőrség, a Lavender tánckar, élükön a Szummer famíliával, akik közül a családfő, idősebb Szummer László anno több cikluson át önkormányzati képviselőjeként szolgálta a település javát, tőle Laci fia vette a stafétát – a Haladás öregfiúkcsapatával például ők főzték a több száz vendégre a vadpörköltet –, a sertéspörivel együtt 90 kiló hús került a bográcsokba. A munka oroszlánrészét a született pedagógus, Zobbné Szummer Mónika, az alapítvány vezetője, a falu könyvtárosa, a kulturális élet szervezője vállalta, megfogalmazva a rendezvény jelmondatát: „Mindenkit hazavárunk!”

A kultúrháznál hatalmas rendezvénysátor, a közösségi háznál régi fotókból, restaurált tablókból kiállítás, a kézimunkaszakkör remekműveiből bemutató várta a hazatérőket. A rendezvény, mint anno a 303-as számú Dobó Katalin úttörőcsapat esetében felvonulással, majd zászlófelvonással kezdődött – a falu, az ország és az EU lobogóját Garai József képviselő, a polgárőr-egyesület elnöke, Szummer László, az elszármazottak nevében pedig Szabó Norbert vonta fel.

– Ez a nap akár sokszoros osztálytalálkozónak is beillene – így Kovács Gézáné, Franciska tanító néni, aki a faluban maradva a kézimunkaszakkört és a dalkört erősíti, sorra ölelgetve volt tanítványait, mindenkiről mondott valami szépet és jót – Korpics Istvánról például, hogy kedves, jó gyerek volt. Horváth Tibor tanár urat már Sármellékről húzta haza a szíve, s bár másutt fejezte be pályafutását, sikerült sok-sok szentpéterúri diákot megfertőznie a tanulás, a történelem szeretetével. Mint például az Alsópáhokon élő Szálinger Istvánt, akinek a születési anyakönyvi kivonatába Szentpéterúr neve vagyon bevésve, ő ugyanis bábaasszonyi segedelemmel odahaza, a nagyszülői háznál született. Fia, Balázs, a József Attila-díjas költő is sok időt töltött a nagyszülőknél, itt tanult meg biciklizni és motorozni a hegyi pincéhez vezető úton – a családi birtok ugyan még megvan, de visszafoglalta magának a természet, a szülői ház pedig, amit eladtak, a sok hányattatás mellett tán a bánatba halt bele és összeroskadt.

– Ma már csak a temetőbe, a szüleim sírjához járunk ki, nincs rokonunk a faluban, mégis már évekkel ezelőtt hazavágytam – árulta el Szálinger István. – A levéltárakban kezdtem kutatni, s nemcsak a saját őseim, hanem a falu története után is; volt tanáromnak köszönhetően mindig is vonzott a historica. Kerestem a község nevezetességeit, bejártam a környéket, felkutattam az emlékeket, levéltárakban kutattam. Elkezdtem szervezni az elszármazottak közösségét, és magam is elcsodálkoztam, milyen sokan éreznek hozzám hasonlóan, milyen sokan vágynak vissza a szülőföldre; most pedig azon ámulok, milyen nagy örömmel és szeretettel fogadtak bennünket a falubeliek, pedig közben felnőtt egy-két generáció.

Telitalálatnak bizonyult az ötlet, hogy közösségi házbeli múltidézés után gyermekkoruk kedves templomában – többüket ott tartották keresztvíz alá, vagy éppen az oltára előtt esküdtek örök hűséget a házastársuknak – ünnepi szentmisét szervezzenek a számukra. Farkas László plébános boldogan vállalta a feladatot, s hol könnyeket, hol mosolyt fakasztva megható prédikációval köszöntötte azokat, akik a jeles alkalomra „hazajöttek”, s akik másnap majd úgy mondják: „otthon voltam”.

A lelki táplálék után ebéddel várták a vendégeket, egy nagy forgalmú városi cukrászda egész nap kitartott volna a kézimunkaszakkör és a tánckar által ráadásként készített süteménykészlettel. A találkozó vidám műsorral zárult.