2019.06.11. 17:30
Ilyen volt a nyárköszöntő kemenceünnep Csesztregen
A programnak a művelődési ház mögötti terület, a piactér adott otthont, ahol néhány éve szabadtéri közösségi kemencét építettek. Azóta ez lett a közösségi rendezvények egyik legfontosabb helyszíne. A Falubarát Egyesület ezúttal is ide hívta mindazokat, akik beszélgetésre, táncra, kötetlen együttlétre, valamint kemencés finomságokra vágytak.

A kemencés ételeket a gyerekek is kedvelik
Fotó: Gyuricza Ferenc
– Az első kemenceünnepen, a kemence avatásakor az azóta sajnos már elhunyt lendvajakabfai polgármester, Zsupán László készített számunkra langallót – mondta a Falubarát Egyesület titkára, Kopecskóné Kocsis Judit. – Olyan sikere lett, hogy elhatároztuk, ezentúl az ő receptje lesz az egyik mérvadó a kemencés finomságok sütésekor.

Fotó: Gyuricza Ferenc
– A langalló vagy kenyérlángos egy viszonylag könnyen készíthető kemencés étel – folytatta Kovácsné Varga Ágnes, a munkálatok egyik irányítója. – Maga a tészta könnyed, levegős, hólyagos, ez adja meg az alapját. Miután megkelt, laposra nyújtjuk, s arra egy tejfölös alapot viszünk fel. Erre kerül a feltét, azaz a hagyma, a szalonna és a reszelt sajt. Annyiban újítottunk, hogy az étel egyik részét készítjük eszerint a recept szerint, a másik részére viszont lecsós feltét kerül, amit nagyon kedvelnek a csesztregiek.
Kovácsné Varga Ágnes szerint a langalló akkor adja ki igazán az ízét, ha tűzteres kemencében sütik ki. Ugyanez a titka a kerek perecnek is, amit a csesztregiek ugyanabból a tésztaalapból készítenek.