2019.04.04. 14:00
Új nyilvántartás a nagykanizsai temetőben
Egyelőre tesztüzemmódban, de már használják a temetőgondnokságon azt az új digitális temetői információs rendszert, amely a jövőben teljes egészében kiválthatja a papíralapú nyilvántartást.

Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Szakony Attila
Fitos István, a temetőket is üzemeltető VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója elmondta: a digitális temetői információs rendszert azért szeretnék bevezetni, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa a temetésekhez és sírhelymegváltásokhoz kapcsolódó adminisztrációt. Ez nagy feladat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy csak a Tripammer utcai köztemetőben megközelítőleg 18 ezer sírhely található. A város peremterületein, a külső városrészekben pedig nyolc kisebb-nagyobb temető működik.
– Rengeteg adatot kell rögzíteni, kezdve az elhunyt születésének és elhalálozásának időpontjától egészen addig, hogy ki rendelkezhet az adott sírhely felett – vette át a szót Horváth Tiborné, a temetőgondnokság vezetője. – A demo programot pár hete teszteljük, ebben egyelőre csak a központi temető 3 sírhelytömbjének adatai szerepelnek. Folyamatosan egyeztetünk a programot készítő fejlesztő csoporttal, azt szeretnénk ugyanis, hogy a digitális rendszerből ne csak adatokat tudjunk kinyerni, hanem a temetkezéssel összefüggő nyomtatványokat is el tudjuk készíteni a program segítségével.
Mint megtudtuk: a temetői digitális információs rendszer kialakítására közel 2 millió forint áll rendelkezésre. Ha beválik, később a peremterületi temetőkben is ezt a rendszert alkalmazza majd a temetőgondnokság.
A vezérigazgató jelezte: más, megoldásra váró feladatok is akadnak a városi köztemetőben, például rövidesen elkezdik az északi bejáratnál lévő óriási kovácsoltvas kapu helyreállítását.
– Az egész északi kerítés rossz állapotban van, a nagykaput jelenleg nem is lehet kinyitni, mert a téglapillérek megdőltek – mondta Fitos István. – A saját szakembereinkkel szeretnénk megoldani a helyreállítást, először a bástyafalat hozzuk rendbe, majd magát a kaput is.

A tavasz a sírhely megváltások időszaka is, a temetői hirdetőtáblákon folyamatosan olvasható, hogy mely sírhelyek bérleti ideje közelít a lejárathoz.
– Olyan sírhely már nincs a központi temetőben, amelyikbe korábban ne temetkeztek volna, de a meg nem váltott sírhelyeket – a megfelelő exhumálási eljárást követően – ismét értékesíteni tudjuk – magyarázta Horváth Tiborné, aki hozzátette: az elmúlt években visszaesett a koporsós temetések száma, jelenleg a szertartások 60-65 százaléka urnás temetés.
Nem véletlen tehát, hogy a VIA Kanizsa Zrt. további urnafalakat alakíttat ki, jelenleg egy 40 fülkés álló és egy 20 férőhelyes fekvő urnafal készül.
A temetőbe történő behajtás szabályai is változtak nemrég. Mint megtudtuk: autóval csak délelőtt 10 óráig lehet behajtani a sírkertbe. A mozgáskorlátozott kártyával rendelkezőkre ez a szabály nem vonatkozik, ők egész nap behajthatnak, kivéve, amikor éppen temetés zajlik.