Faragott nagyasszony

2019.04.06. 11:30

Kanizsai Dorottyának állít emléket Wegroszta Zoltán

Miközben az ország urai igyekeztek hasznot húzni a mohácsi csatavesztést követő zűrzavarból, Kanizsai Dorottya 400 jobbágyával és papjaival méltó módon eltemettette a csatatéren heverő keresztény hősi halottakat.

Horváth-Balogh Attila

Perényi Imre nádor, a király utáni második magyar méltóság özvegyének nagyszerű tette valamiért nem kap nagy publicitást a történetírásban. Viszont őrzi nevében a hős nagyasszony emlékét Nagykanizsán a kórház, valamint a Kanizsai Dorottya utca. És most már Wegroszta Zoltán fafaragó népi iparművész legújabb alkotása is, aki fába álmodta az 1526-os történéseket, Kanizsai Dorottya nagyszerű helytállását.

Wegroszta Zoltán az alkotásával Fotók: Szakony Attila

– Húsz-huszonötezer keresztény (magyar, német, lengyel, cseh) harcos nézett szembe úgy 55-60 ezer törökkel a mohácsi fennsíkon – mondta Wegroszta Zoltán, akinek egy-egy munkája kapcsán jó szokása alaposan körüljárni az adott témát. – Nekünk 80 ágyúnk volt, a törököknek pedig négyszer ennyi, tehát az óriási túlerő miatt eleve lehetett tudni, mi lesz a csata kimenetele. Másfél-két óra alatt lényegében lekaszálták a törökök a keresztény-magyar sereg háromnegyedét. A katonákon úrrá lett a pánik, mindenki menekült, amerre látott, II. Lajos király akkor fulladt bele a megáradt Csele-patakba. A törökök, látván, hogy itt már nincs dolguk, elindultak Buda felé, s útközben az iszlám előírásai szerint eltemették a halottaikat. A keresztény vitézek tetemeinek egy részét is tömegsírokba szórták, pusztán higiéniai okokból, de nem mindet, a 2-3 hetes, a nyári melegben oszlásnak indult, bűzlő hullák nagy részének méltó eltemetése Kanizsai Dorottyára maradt – pedig ő csak azért ment oda, hogy a csatamezőn felkutassa nevelt fia, Perényi Ferenc váradi püspök maradványait, s megadja neki a végtisztességet. Azonban humánuma és lelkiismerete nem engedte, hogy a hősi halált halt magyar és más nációkba tartozó, de a mi oldalunkon küzdő vitézek porhüvelyei ebek és más vadak martalékai legyenek. Istvánffy Miklós költő, humanista történetíró és alnádor így írt erről:

Kanizsai Dorottya vállalta magára a hősök elhantolását

„…Kanizsai Dóra, Perényi Imre nádor özvegye, az a nagy jámborságú asszony, megszánva a keresztényeket, akik a haza védelmében vitézül estek el, négyszáz embert saját költségén felfogadott, hogy a szanaszét fekvő és heverő holttesteket, hogy a vadállatok, madarak és kutyák szét ne szaggassák és fel ne falják, hatalmas gödröket ásva eltemessék.” Eltemettetésük után pedig emlékfákat is állíttatott a sírhelyeik fölé.

Wegroszta Zoltán hozzáfűzte: a nagyasszony ezzel rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot, hiszen azokban az időkben akár életveszélyt is jelenthetett kilépni a családi fészek védelméből. S valljuk be: oszladozó tetemek szagától terhes levegőben ma sem szívesen tartózkodna senki.

Emlékfákat állítottak a sírok fölé

A művész alkotásának előterében az emlékfák állítása, a háttérben pedig a halottak elhantolása látható.

– A kompozíciót ragasztott égerből faragtam meg, majdnem 4 hónapig, napi 6-7 órán át dolgoztam rajta. Mint mindig, most is előbb mindent pontosan megrajzoltam, aztán jöhetett csak a faragás. Végül vizes bázisú lakkal kezeltem az alkotást, ami kiváló védelmet nyújt a felületnek. Így őrizhető meg a legjobban az utókornak – zárta mondandóját Wegroszta Zoltán.

Ezek is érdekelhetik