Anyaországi támogatás

2019.03.28. 09:00

Új székházba költözhet a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség

Anyaországi pénzügyi támogatással költözhet új székházba a szlovéniai magyarság politikai-érdekvédelmi szervezete, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. A magyar kormány 700 millió forintot biztosít a határon túli szervezetnek erre a célra.

Gyuricza Ferenc

Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke

Fotó: Gyuricza Ferenc

Minderről a közelmúltban született döntés. Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke lapunknak elmondta, a szervezetnél már korábban felmerült egy új székházba költözés lehetősége, ám az anyagi források hiányában mindez eddig elmaradt.

Tervükről ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnöknek is beszámoltak a legutóbbi, tavalyi szlovéniai látogatása során, s a magyar kormányfő már akkor támogatásáról biztosította őket.

– A közelmúltban kaptuk meg az értesítést arról, hogy egy kormányhatározat értelmében a magyar állam 700 millió forinttal támogatja az MMÖNK új szákházának megvásárlását és felújítását – mondta Horváth Ferenc. – Véleményünk szerint ez az összeg elegendő lesz arra, hogy szándékunkat meg tudjuk valósítani.

Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke
Fotó: Gyuricza Ferenc

Horváth Ferenc kérdésünkre azt is elmondta: egyelőre még keresik azt az épületet, amely alkalmas lenne a szervezet székházának. Mindenképpen Lendva központjában, az óvárosi részben gondolkodnak, s egy olyan patinás épületbe szeretnének költözni, amely a város polgárosodásának időszakában épült. Ezzel nemcsak a városközpontba költözne be a szervezet, de egy újabb történelmi épületet is meg tudnának menteni. Horváth Ferenc azt is hozzátette: amennyiben megfelelő nagyságú épületet tudnának vásárolni és felújítani, akkor nemcsak az MMÖNK költözne be abba, de egyéb magyar szervezetek, akár egyesületek is, s ezzel egy újabb magyar központ jöhetne létre a város szívében.

Lendván az elmúlt évek során több hasonló épületet sikerült már részbeni vagy teljes magyarországi támogatással megmenteni, így jött létre még a kétezres évek elején a Bánffy Központ, illetve szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a magyar főkonzulátus is egy patinás lendvai épületbe, az egykori Takarékpénztár székházába költözött be az átalakítás után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában