Vanda, Vazul és Vilmos

2019.02.02. 07:00

Ritkaság: hármasiker-borjak születtek Alibánfán

Vanda, Vazul és Vilmos, a 11 éves Virág gyermekei három napja, szerdán délelőtt jöttek a világra.

Hajdú Péter

Hegyi György és Monique között a gazdaság három legifjabb tagja

Fotó: Pezzetta Umberto

Az anya már kissé korosnak számít, de becsülettel kihordta a kicsinyeket, ami a hozzáértők szerint ritkaság. Mármint az, hogy hármas ikrek születtek, és még inkább az a szerencsés körülmény, hogy mind életben maradtak.

A félreértések elkerülése végett az anya egy magyar tarka fajta tehén, ő büszkélkedhet hármas ikreivel, és egyelőre sokat pihen az istállóban. A borjak közül – mint nevükből is látni – egy kislány, vagyis üsző, kettő pedig bika, akiket nagy odafigyeléssel, szeretettel gondoznak gazdáik, Hegyi György és Hegyi Monique.

A házaspár kis gazdasága az állattenyésztésen alapul.

Hegyi György és Monique között a gazdaság három legifjabb tagja
Fotó: Pezzetta Umberto

– Tizenöt éve lakunk itt, akkor vettük ezt a régi istállót, és rengeteg munkával felújítottuk – mesélte a férfi. – Állatokkal foglalkozunk, negyven körüli egyedből áll a szarvasmarha-állományunk, húsmarhákat nevelünk és értékesítünk, évente 10-15 darabot. Hat lovunk is van, és saját szükségletre tartunk sertéseket. A földünk éppen annyi, amin megtermelhetjük az állattartáshoz szükséges takarmányt. Csak az tud megélni ebből, aki szereti az állatokat.

A hármas elléskor mindketten segédkeztek Virágnak. A Hollandiából származó Monique elmondta, nagyon közel áll hozzá, és szereti ezt az életformát, otthon is vidéken élt, dolgozott farmergazdaságban, állatok között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában