Demonstráció

2018.12.19. 18:58

A munkavállalók jogaiért tüntettek a 74-es főút nagykanizsai szakaszán

Demonstrációt hirdetett szerda délután a 74-es főút várost elkerülő szakaszára a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Horváth-Balogh Attila

Több, mint félszáz autó vett részt a demonstrációban

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A szervezők és a velük szimpatizálók (ellenzéki politikai pártok, civil szervezetek képviselői és számos magánszemély) a Munka Törvénykönyve módosításai ellen tiltakoztak, rendőri biztosítás mellett, félpályás útlezárással több, mint félszáz autó részvételével.

Több, mint félszáz autó vett részt a demonstrációban
Fotó: Szakony Attila

A Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei képviseletvezetője, dr. Kocsi Béla azt mondta: nemcsak az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő tervezett évi maximum 400 órára emelése, hanem a munkavállalói jogok 2010 óta tartó csorbítása ellen is tiltakoznak. Közölte: a következő napokban a megye és az ország több pontján is hasonló demonstrációkat szerveznek, hogy érzékeltessék a döntéshozókkal: az emberek ellenében nem lehet átvinni az országgyűlésen az őket hátrányosan érintő jogszabály-módosításokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában