Egy doboznyi szeretet

2018.11.10. 20:00

Egy cipősdoboz is sokat jelenthet – Jótékonysági akció Nagykanizsán

Ismét elindul a dél-zalai városban az elmúlt években nagy sikert aratott Egy doboznyi szeretet című jótékonysági kezdeményezés.

Horváth-Balogh Attila

Fotó: archív

Erről pénteken a Thúry Vitézlő Oskolában tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

– Hella Ferenc református lelkész indította el itt, Nagykanizsán az Egy doboznyi szeretet című karitatív akciót, amihez csatlakozott az önkormányzat – idézte fel Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. – Azt szerettük volna, hogy az akció jótékony hatásából ne csak egy-kétszáz gyermek részesül­jön, hanem akár több ezer is, olyanok, akiknek gyakran csak az az ajándékokkal megtöltött cipősdoboz jelenti az ünnepet. Óriási sikert értünk el: közel négyezer gyerek kaphatott ajándékot, még határon túli magyarokhoz is juttathattunk el cipősdobozt. Reményeink szerint szép eredményről számolhatunk be idén is.

Hella Ferenc református lelkész a gyermekkorát idézte fel, amikor szülőföldjén, Erdélyben a kommunizmusban megtapasztalta, milyen a nélkülözés. Hozzátette, sajnos vannak vidékek, ahol még mindig nélkülöznek családok, gyerekek – például Kárpátalján ma is nagy a szükség.

Fotó: archív

Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője arról beszélt: hagyománytisztelő közösségként fontosnak tartják az egymással való törődést.

Végül Dénes Sándor polgármester mindehhez hozzátette: az adventi készülődés szép momentuma, amikor ajándékozunk egymásnak, ezért mindenkit arra biztat, hogy készítse el a maga cipősdobozát, és adja le valamelyik csodaponton. Tavaly 80 ilyen működött a városban, hamarosan az idei lista is nyilvános lesz, de az már biztos, hogy a Thúry Vitézlő Oskolában, a városháza polgármesteri kabinetjében, a református parókián és a Tourinform-irodában leadhatók az ajándékok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában