Rendezvény

2018.10.10. 07:00

Platán őszi napok névvel új fesztivált szerveznek Letenyén

Platán őszi napok címmel új fesztivált rendez október 12. és 20. között a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár.

Benedek Bálint

A 2010-ben az Év fája címmel kitüntetett platán előtt új fesztivállal tisztelegnek a városban Fotó: archív/Szakony Attila

Az ötletgazda Dömők József, a kisváros kulturális intézményének igazgatója elmondta: a tavaszi Hóvirág fesztivál és a nyári Mura menti napok folytatása lesz a rendezvény.

– Nyolc éve a város szimbólumaként számon tartott pla­tán elnyerte az Év fája címet, és azóta is éke a művelődési ház parkjának – fogalmazott Dömők József. – A Humán kapacitások fejlesztése a Mura nemzeti program nyugati térségében című projekt keretében pedig úgy döntöttünk, hogy kivételes természeti értékünk előtt tisztelegve hagyományteremtő szándékkal ökohetet indítunk útjára. Az egy hét sokszínű, ingyenesen látogatható programokkal szórakoztat, amelyek összeállításánál igyekeztünk a környezettudatos nevelést, valamint a helyi értékek bemutatását a középpontba állítani.

A 2010-ben az Év fája címmel kitüntetett platán előtt új fesztivállal tisztelegnek a városban Fotó: archív/Szakony Attila

A fesztivál pénteken 10 órakor a könyvtárban a Szegedi Látványszínház A tüskés hátú jóbarát című tanmeséjével indul, majd ugyanitt 18 órakor a „Zalaiak kalákában” irodalmi folyóirat bemutatásával folytatódik. Ettől kezdve jövő szombatig minden a természetvédelemről szól, lesz többek közt helyi termékek és kézműves mesterségek bemutatója. Az érdeklődők előadásokat is hall­hatnak a zalai vizek élővilágáról, a szőlő- és gyümölcstermesztésről, a gyerekeket pedig játszóház várja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában