Elismerték dr. Borda István több évtizedes gyógyító munkáját

Negyvenkét éve kezdte

Egészen pontosan családorvosa – mint lapunknak elmondta, ez az elnevezés sokkal jobban kifejezi hivatása lényegét.

- Idén a 42. évemet kezdtem meg a körzetben – bocsátotta előre a szakember. – Hatvankilenc éves vagyok – akár abba is hagyhattam volna már, de egyrészt nem szeretem a semmittevést, viszont imádom a hivatásom és szerencsére, még az egészségemre sem panaszkodhatom. Másrészt van benne kényszer is, mert a családorvosok nyugdíja sok kívánni valót hagy maga után. S még az is hozzátartozik, hogy sajnos, ez a hivatás nem vonzó a fiatal kollégák számára, így nehéz megtalálni az utánpótlást. Ennek több oka is van, de azt gondolom, a legfőbb akadály a háziorvoslás finanszírozási helyzete, a megfelelő szakmai előmenetel, illetve a szabadidő hiánya. Amikor a rendszerváltás környékén az alapellátás átalakítása zajlott, az Antall-kormány egészségügyi minisztere, dr. Surján László útjára indított egy előremutató intézkedéscsomagot, azt kellett volna folytatni a későbbi kormányoknak. Ne szépítsük: az egészségügy, azon belül az alapellátás egyik politikai erőnél sem kapott prioritást az azóta eltelt 28 évben. Hiába a technikai, technológiai fejlesztések (rendelőfelújítások, műszervásárlás), ha nincs, aki gyógyítson, miközben a betegszám folyamatosan nő, s ezt a finanszírozás nem képes követni. A bajt a gyökerénél kellene kezelni a lakosság egészségtudatos életmódra nevelésével, megfelelő élet- és munkakörülmények biztosításával. Az orvoskamara nagyon régóta hangoztatja, hogy be kell építeni az általános iskolai tananyagba az egészségnevelést, hiába. Helyes az erkölcstan oktatása is, de ez legalább annyira fontos, hiszen a jövőnk múlik rajta.

Dr. Borda István eredendően szülész-nőgyógyász szakorvos, pályafutását a nagykanizsai városi kórházban kezdte. Az egészségügyi intézményt az akkori kórházigazgatóval kialakult vitás helyzet miatt hagyta ott, s éppen akkor üresedett meg a murakeresztúri háziorvosi körzet – gondolt egyet, megpályázta és sikerült.

- Persze, a hírre picit megijedtem, mert a családorvoslást nem lehet összehasonlítani egy kórházi munkahellyel – mesélte nevetve. – Most már visszatekintve azt mondom, hogy az orvosi hivatások közül messze ez a legszebb, legértékesebb és legtartalmasabb. Esetemben ebben talán az is szerepet játszik, hogy még szülészként számos kisgyerek született meg a kezeim alatt, akik mára felnőttek, némelyiknek már unokája van és itt élnek, tehát valójában az egész családot én gyógyítom. Az orvos egy körzetben – legyen az város, vagy falu – része lesz a közösségnek, szinte már családtagnak számít.

A családorvos szerepe

A doktor azt is elmondta: a háziorvoslás az orvostudomány szintézise. Nem elég csak egyféle ágát elfogadható módon művelni, itt mindenhez érteni kell, s nincs főnök, vagy felettes, akitől tanácsot lehetne kérni, a családorvosnak minden betegnél egyedül kell fontos – lehet, hogy a páciens élete szempontjából a legfontosabb – döntést hozni. Hiszen a családorvos az ellátórendszer első láncszeme, akivel a beteg elsőként találkozik, és sok minden múlhat azon, hogy a szakember hova irányítja tovább.

- A családorvos legfőbb erénye a hitelesség, amit csak hosszú évek munkájával érdemelhet ki – szögezte le dr. Borda István. – Ha sikerül, a munkájáért rengeteg szeretetet és jó szót kap a betegektől – ez a kórházban igazán soha nem adatik meg, mert ott csak egy vagy a sokból. A baj éppen az, hogy az utánunk jövő, fiatal kollégáknak már csak ezt tudjuk felmutatni a szakmánk előnyeként – ám ebből nem lehet megélni. Vannak próbálkozások, hogy vonzóvá tegyék a családorvosi hivatást. Most éppen az, hogy a tartósan betöltetlen praxisokban állást vállaló orvosok több milliós állami támogatást kapnak. Ez szép, biztosan jól is jön a pénz minden kezdőnek, de ahol már mondjuk, 10 éve üres a körzet, ott betegkártya se nagyon van, mert aki tudott, az keresett magának másik orvost – márpedig a háziorvosok a kártyaszám alapján kapják a finanszírozást. Így aki ilyen helyre megy, annak komoly praxisfinanszírozási, -működtetési gondjai támadhatnak. Sajnos, úgy látom, a háziorvoslás az enyészet útjára lépett és szerintem jelenlegi formájában menthetetlen. Teljes körű reformra van szükség. Hogy mi lenne jó? Először is pontos jogszabályi keretet kell adni, amely tartalmazza a háziorvos, az önkormányzatok és az állam jogait, illetve kötelezettségeit is. A praxisjogot működőképessé kellene tenni. Olyan finanszírozásra van szükség, amiből egy háziorvos meg tud élni, munkatársakat tud foglalkoztatni (a legtöbb rendelőben ma egy asszisztens csinál mindent, az adminisztrációtól a betegellátásig, ami tarthatatlan) és jut belőle modernizálásra is, mert a korral haladni kell. Hihetetlen nagy probléma a szabadságolások és a helyettesítések kérdése. Most inkább nem megyünk szabadságra, mert nem akarunk plusz terhet rakni a helyettesítő kolléga vállára. Jó alternatívának látszik az úgynevezett svájci modell, aminek a kipróbálása már svájci pénzből elkezdődött – ebbe most kellene beletenni állami pénzt. Ez például arra is lehetőséget nyújt, hogy 2-3 háziorvosi praxis közösségben foglalkoztasson gyógytornászt, dietetikust, fizikoterápiás szakembert, laborost – ez hihetetlenül nagy segítség lenne nem csak nekünk, de a betegeknek és a nagyobb kórházi ellátóegységeknek is, hiszen kevesebb pácienst kellene hozzájuk küldenünk. Ebbe a körbe tartozna továbbá annak lehetővé tétele, hogy minden családorvos az eredeti szakvizsgájának megfelelő területen kezelhesse a betegeket. Például egy belgyógyász kollégának ne kelljen beutalni kórházba, szakrendelésre a pácienst egy javaslatért, hogy a támogatott gyógyszer felírható legyen helyben. A háziorvosok több szakvizsgával rendelkező szakorvosok, ennek megfelelően illenék bánni velük, igénybe venni szaktudásukat, szakértelmüket – és a végzett munka fontosságának megfelelő díjazásban részesíteni őket.