2018.09.06. 10:00
Térkőborítású járdát építenek Zalaszentbalázson
Ezúttal négymillió forintot fordít saját kasszájából a település járdaépítésre, amelynek köszönhetően közel két évtizede húzódó probléma oldódhat meg.
A kivitelező munkatársai, Gartai István, (balról) és Orsós József dolgoznak az új gyalogút építésén Fotó: A szerző
A község közútjai a felújításoknak és a rendszeres állagmegóvó javításoknak köszönhetően jó állapotban vannak. Azonban a járdákról ez nem mondható el. A falu alsó részén, a Kossuth utcában, valamint a mellékutcákban elkelne a járdarekonstrukció. Ezt Hencsei Margit, Zalaszentbalázs polgármestere mondta. Ahogy azt is: önerőből minden gyalogutat nem tudnak rendbe hozni, ezért folyamatosan pályáznak támogatásért. Pozitív elbírálás esetén a jövőben ezeket is felújítanák.
Minderre ugyanakkora szükség lenne, mint a település Börzönce felé vezető részén lévő Tölgyfa és Deák Ferenc utcáknál, ahol jelenleg nagyszabású járdaépítés zajlik: a község tudatos gazdálkodásának köszönhetően saját forrásból.
– Az 1990-es évek közepén kialakított és azóta beépült utcák lakói járda hiányában kénytelenek voltak az úttest szélén közlekedni, ami nagyon balesetveszélyes – hangsúlyozta Hencsei Margit. – Így érthető módon régóta igény volt az ott élők részéről járda építésére, amit testületünk is szorgalmazott. Tavaly elkészíttettük és engedélyeztettük is az erre vonatkozó kiviteli tervet. A gyalogút alsó szakasza már korábban elkészült. Ezúttal a parkon átívelő, 130 méter hosszú, térkőborítású járdát építik a szakemberek. A munkával napokon belül, a hét során elkészülnek. Ezután a járdát körülvevő parkot szeretnénk szépíteni, amelynek keretében a partfalat talajmegkötő növényekkel, köztük kúszótujákkal, borbolyával is beültetjük. Ezek által is időtállóvá szeretnénk tenni a területet, elkerülvén az esetleges omlásveszélyt – összegezte Hencsei Margit.
A falu első embere hangsúlyozta: a falu más pontján is történnek fejlesztések. Még zajlik az óvoda fejlesztése és korszerűsítése. Az udvar és a játszótér építése a megadott határidőre elkészült, így a kisgyerekeket modern, komfortos környezet várta. A beltéri mozgásfejlesztő eszközök, köztük az akadálypálya-szett, a megakockakészlet, a műanyag játszótér beszerzése még folyamatban van.