De jó lenne egy katonai fesztivál...

2018.07.18. 17:30

Tapolcán mutathatta be gyűjteményét a fiatal sormási gyűjtő

Gredics Péter a katonai hagyományőrző gyűjteményével részt vett a nemrég megrendezett hagyományos tapolcai hadi fesztiválon. Ennek kapcsán az az ötlete támadt: ha már egyszer lakóhelyétől pár kilométerre lévő Nagykanizsa büszke katonavárosi múltjára, akár itt is rendezhetnének hasonlót.

Horváth-Balogh Attila

Biztosan nagy érdeklődés övezné, csak valakinek fel kellene vállalni a szervezés terhét – ő pedig szívesen részt venne rajta és hozná a gyűjteményét. Ez több, mint félszáz katonai ruhát, váll-lapokat, kitüntetéseket és más, a honvédelemhez kapcsolódó értékes tárgyat, például kulacsokat, csajkákat tartalmaz. Addig pedig szívesen jár falunapokra, iskolai előadásokra – és a tapolcai hadi fesztiválra.

Működőképes harckocsikat is lehetett látni a fesztiválon

- Az érettségi vizsga után szerettem volna katonai vonalon tovább tanulni, ám ez rajtam kívülálló okok miatt meghiúsult – idézte fel a kezdeteket Péter. – Akkor döntöttem el, hogy belefogok valamibe, amivel tovább vihetem a magyar katonai hagyományt és elkezdtem régi hadi emlékek, kitüntetések és katonai ruhák gyűjtésével foglalkozni. Én így szeretnék tisztelegni mindazon magyar katonák emléke előtt, akik életüket, energiájukat áldozták a hazáért.

A gyűjtemény gerincét a kicsivel több, mint 50 katonai egyenruha adja. Díszelgő, esküvői zubbony, repülős tábornoki ruha, flottás és páncélos öltözet – csak néhány a repertoárból. Ezek sorában a legbüszkébb Sági János vezérőrnagy, a légierő egykori parancsnoka egyenruhájára, illetve arra a sivatagi ruhára, amilyenben a mieink most is szolgálnak Afganisztánban.

Gredics Péter joggal büszke gyűjteményére, melyet évek kitartó munkájával hozott létre Fotó: Archív

- Kiállítási anyagommal eljutottam most a Vitárius György által szervezett Tapolcai Hadifesztiválra, amelyen a hozzám hasonló gyűjtők adnak egymásnak randevút, megmutatva közben a külvilágnak is legféltettebb kincseiket – árulta el a sormási fiatalember. – Rengeteg látogató volt, ami nem is csoda, hiszen lehetett itt látni akár működés közben T 34-es harckocsit, valamint a Katyusaként ismert legendás rakéta-sorozatvetőt, de aki akart, az vaktölténnyel lőhetett is. Azért ilyen dolgokkal nem minden nap, de legfőképpen nem mindenhol találkozhat az ember. Ott gondolkodtam el azon, hogy vajon Nagykanizsán nem lehetne ilyesmit rendezni? Hiszen Kanizsa régi katonaváros volt, laktanyáiban egykoron rengeteg katona szolgált, sokan közülük az ország másik feléből jöttek ide sorkatonának. S biztosan eljönnének újra, ha másért nem, nosztalgiázni kicsit. Az egykori tisztekből alakult szervezetek is őrzik még a múltat, be lehetne őket vonni, s tudom, hogy hozzám hasonló gyűjtők még vannak páran a városban. Elindulhatna kicsiben a rendezvény, s ha megszellőztetnénk, biztosan jönnének páran, akiknek Vitárius Györgyhöz hasonlóan van a birtokukban hatástalanított harckocsi, vagy esetleg régi teherautó.

Néhány szép darab a sormási férfi egyenruha-gyűjteményéből Fotó: Gredics Péter

Gredics Péter azt is hozzátette: a tapolcai fesztiválon az egykori katonák, hajdan Nagykanizsán szolgált, ma már nyugdíjas tisztek gyermeki örömmel gyönyörködtek a kiállított eszközökben, relikviákban. S amikor egyiküktől megkérdezte, hogy anno hány Kanizsai sör fért bele a 70 mintájú kimenő táskába, ő azt válaszolta, hogy bizony, 20 üveggel sikerült beleerőltetniük – aztán elkezdtek potyogni a könnyei...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában