Távirányítású szerkezetek

2018.06.15. 09:00

Izsákos siker a robotikaversenyen Zalaegerszegen

A csácsi városrész Izsák Imre Általános Iskolájában hat intézmény 27 csapatának részvételével robotikai versenyt rendeztek a múlt hétvégén.

Varga Andor

A viadal zsűrijét a képzéseket vezető tanárok alkották Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A mezőnyt három zalai iskola (a házigazdáké mellett az egervári és a teskándi), illetve a horvátországi Koprivnica városából szintén három oktatási intézmény tanulói alkották. Korábban írtunk róla: határon átnyúló pályázati program keretében ezekben zajlik robotikai képzés szakköri keretek közt. Az oktatást vezető tanárok alkották a zsűrit, melyben ott volt Bánfalvi Péter, a teskándi intézmény igazgatója is.

– Két feladatot kaptak a gyerekek – mesélte. – Előbb kapcsolási rajz alapján áramkört kellett összeállítaniuk, ami első hallásra talán nagyon egyszerű, de a téma fizikaórán csak nyolcadikban kerül elő, a versenyzők pedig 3–4–5. osztályos gyerekek, tehát volt min gondolkozni. A folytatásban távirányítású robotot kellett építeniük, amelynek pingponglabdákat kellett aztán különböző célpontokba juttatnia.

A viadal zsűrijét a képzéseket vezető tanárok alkották Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A győzelmet a házigazda iskola egyik csapata (Gál Rebeka, Gorza Vivien, Mészáros Lara, Nagy Ádám) szerezte meg, a 2. helyen egy horvát alakulat végzett, míg a „bronz­érem” egy másik izsákos csapaté (Csiszár Ábel, Gaál Bence, Oszlányi Dorka, Ruzsicska Soma) lett. A csácsi gyerekeket Farkas Tamás és Mórocz László tanárok készítették fel.

A teskándi képzés nyári táborral folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában