Tánccal a Hazámért

2018.05.19. 08:00

Több száz gyerek perdült táncra Felsőrajkon

Több, mint 400 gyermek vett részt pénteken a Suli-Harmónia - 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány és a T-Dance Alapfokú Művészeti Iskola által közösen rendezett, Tánccal a Hazámért című táncfesztiválon.

Horváth-Balogh Attila

Több, mint 400 ifjú táncos mutathatta meg tudását a rajki várnál Fotó: Horváth-Balogh Attila

Mint azt Kósa Istvánné, a Suli Harmónia – 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a művészeti oktatást a szintén alapítványi fenntartású, nyíregyházi székhelyű T-Dance Alapfokú Művészeti Iskolával együttműködésben valósítják meg a Suli Harmónia valamennyi tagintézményében. Az együttműködés eleme a táncfesztivál, amit immár 2. alkalommal rendeztek meg a felsőrajki várudvarban. – A rendezvényen a legkülönfélébb műfajokat mutatják be egymásnak a gyerekek, a néptánctól a hiphop-on át a társas táncokig – bocsátotta előre Kósa Istvánné. – Tagintézményeinkben immár 3. éve folyik táncoktatás és nagyon jók a tapasztalataink. Hangsúlyozni szeretném, hogy a rendezvény nem verseny, a hangsúly egyértelműen a közösségépítésen van, azon, hogy a gyerekek megmutassák egymásnak, a pedagógusoknak, illetve a szülőknek a tudásukat, megismerjék egymást és új barátságok szövődjenek.

Több, mint 400 ifjú táncos mutathatta meg tudását a rajki várnál Fotó: Horváth-Balogh Attila

A táncfesztivál fővédnöke Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos volt. – Azt gondolom, a tánc erejét mutatja, hogy ennyi fiatalt összehozott a megye több pontjáról, sőt, még Nyíregyházáról is – szögezte le a politikus. – Véleményem szerint jól döntöttünk, amikor a T-Dance mellett tettük le a voksunk, a találkozón is láthatjuk, milyen magas színvonalon tanítják táncolni a gyerekeket a testnevelés órák keretében. Hihetetlen mértékben javul a gyerekek mozgáskultúrája, a fiatalok számos kistelepülési rendezvényen lépnek fel, színesítik a falvak életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában