Sokat tett a városért is

2018.03.20. 09:30

Horváth Miklóst nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Kanizsán

A helyi városvédő egyesület Horváth Miklós gyárigazgatót köszöntötte a HSMK-ban a minap, 80. születésnapján.

Benedek Bálint

Cserti Tibor, a városvédő egyesület elnöke (balról), Horváth Miklós és Papp Ferenc a köszöntésen Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A Tungsram, majd a GE nagykanizsai gyárának élén állt nyugalmazott igazgató életét és munkájának sikereit az egyesület alelnöke, Papp Ferenc alelnök ismertette.

- A műszaki egyetem elvégzését követően a fővárosban, az Egyesült Izzóban gépfejlesztő mérnökként helyezkedett el – mondta az alelnök. – Azonban szíve a szülőföldjéhez húzta, többek közt részt vett a Tungsram helyi üveggyárának létesítésében. Felkészültsége, vezetői rátermettsége alapján 1982-ben a megye legnagyobb gyárának élére nevezték ki. Vezetői feladatai mellett a város fejlődésével is foglalkozott.

Cserti Tibor, a városvédő egyesület elnöke (balról), Horváth Miklós és Papp Ferenc a köszöntésen Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Húsz éven keresztül vezette a gyárat. Kiváló és felelősségteljes munkáját több díjjal ismerték el, 2003-ban a város díszpolgára lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában