Kihűlés veszélye

2018.02.11. 11:00

Ők azok, akik segítenek a hajléktalanoknak átvészelni a telet

A tél még alig mutatta ki a foga fehérjét, a tartós hideg egyelőre várat magára. Azonban a fedél nélkül élőknek, akik fűtetlen helyen, netán az utcán vészelik át ezt az időszakot, még a legenyhébb mínusz is embert próbáló lehet.

Szabó Zsófia

Simon Szilvia és Kardos Ádám, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársai a késő esti órákban is felkeresik a megyeszékhelyi hajléktalanokat. A hideg hónapokban a „teajárat” révén forró italt, ennivalót és meleg takarót is visznek a rászorulóknak

A huzamosabb kinttartózkodással a kihűlés veszélye is fenyeget. A tünetektől, amiket a hideg okoz, nem kell tartani abban az esetben, ha valaki csak kis időt tölt a szabad ég alatt. Akkor különösen nem, ha eközben mozog. A probléma akkor van, amikor a szervezet nem „kapja meg” az egészséges működéséhez kellő hőmérsékletet. Meleg híján az érszűkülettől a keringési problémákig számos baj adódhat.

Éppen ezek miatt (is) kiemelt figyelmet fordítanak az úgynevezett krízisidőszakban azokra az emberekre, akiknek nincs otthonuk.

Ellátási lehetőségek Zala megyében 

Zala megyében, ahogy az ország többi részén, a hajléktalanok ellátása megoldott, ráadásul jól működő, sokrétű rendszer révén gondoskodnak róluk. Mindez térségünkben a Magyar Vöröskeresztnek és a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítványnak köszönhető.

Simon Szilvia és Kardos Ádám, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársai a késő esti órákban is felkeresik a megyeszékhelyi hajléktalanokat. A hideg hónapokban a „teajárat” révén forró italt, ennivalót és meleg takarót is visznek a rászorulóknak

Az otthontalanok támogatását nem úgy kell elképzelni, hogy egy szelet kenyérrel, meleg takaróval és ideiglenes fedéllel segítik őket a szakemberek. Ennél jóval több dologgal: mondhatni, ma már mindenhez hozzájutnak az ellátórendszer keretein belül, ami a mindennapjaikhoz kell. Ezenkívül nem csak „készen” kapnak dolgokat. Motiválják, felkészítik őket a későbbi, önálló életvitelre.

Mindezeket komfortos körülmények közt teszik. Zalaegerszegen a Hock János utcai Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központját két éve újították fel. A négyszintes, kétezer négyzetméteres épületnek jócskán van „kihasználtsága”. Mint azt a központ vezetője, Németh András elmondta: télen, a hidegebb időben a szokásosnál többen keresik fel az intézményt.

- A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete tartja fent a megyeszékhelyi központot és a nagykanizsai szállót is – bocsátotta előre Németh András. – Voltaképpen a megyei ellátást e két intézmény biztosítja. Ami azt jelenti, hogy a falvakból is hozzánk, valamint Kanizsára kerülnek, akiknek nincs hol laknia. Zalaegerszegen negyven férőhelyes az átmeneti szálló, az éjjeli menedékhely pedig ötven. Utóbbiban, a jelenlegi krízisidőszakban hetvenen laknak. Az épület adottságai megengedik a bővítést. Helyhiány miatt senkit sem küldünk el.

- A célunk is az, hogy senki se maradjon az utcán – folytatta Németh András. – Akik viszont nem keresik fel az intézményeket fedélért, ellátásért, őket az utcai szociális munkások látogatják. Napi átlagban húsz, harminc emberről beszélhetünk. Ételt, meleg ruhát, takarót visznek nekik munkatársaink, ám segítségükre vannak a recept-felíratásban vagy akár a hivatali ügyintézésben is.

Zalaegerszegen található a régiós diszpécserközpont

A megyeszékhelyi gondozási központ vezetője arról is beszélt: Zalaegerszegen van a régiós diszpécserközpont, amely huszonnégy órában fogadja a hívásokat. Ezen jelentheti be Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből bárki, ha otthontalan emberről tud. Ezt követően pedig az adott helyen élő szakemberek segítenek a bajba jutottakon. A krízisautóknak köszönhetően bárhova odaér egy órán belül a segítség.

Nagyjából egy évvel ezelőtt a kormányzat is bevezetett egy programot. Amennyiben rendkívüli hideg adódna, úgynevezett „vörös kódot” léptet hatályba az Emmi. Ez esetben minden otthontalan, hidegben tengődő embert be kell vinni meleg helyre. Elhelyezhetőek akár szociális intézményekben is a rossz körülmények közt élők. A zalai koordinálásért a megyeszékhelyi diszpécserközpont felel.

Nagykanizsán is gondoskodnak róluk

Azonban sokkal gyakoribb, ha fedél nélküli emberekről szereznek tudomást, az adott hajléktalanellátó intézményt értesítik telefonon az állampolgárok. Ezt mondta Szőke Rózsa, a kanizsai Citromszigeten lévő Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely vezetője.

A dél-zalai városban és a környéken élő  hajléktalanok szintén minden ellátást megkapnak. Kanizsán is működik a szállón népkonyha, ahol munkanapokon száz adag főtt étellel várják a fedél nélkül élőket és azokat a rászorulókat, akik a szociális étkeztetésben nem részesülnek. Nem éhezik senki...

Mindennap kapnak főtt ételt a kanizsai hajléktalanszálló lakói, köztük Szabó Józsefné és Bogdán Dániel Fotó: Szakony Attila

- A Hajléktalanokért Köz-alapítvánnyal együttműködve egy pályázaton is nyertünk, amelynek jóvoltából hetven adag előre csomagolt ételt tudunk biztosítani a szálló lakóinak és a közterületen élőknek – jelezte Szőke Rózsa. – Továbbá az élelmiszerbankkal kötött megállapodás értelmében az egyik helyi hipermarketből mi is elhozhatjuk naponta a felesleges pék-árut, zöldséget, gyümölcsöt, amikből a hétvégére is jut. Ebben a „Segítsünk embertársainkon” kanizsai karitatív csoport is segít. Főzni is tanítjuk az ellátottakat. Most harmincöten laknak a szállón, az éjjeli menedék félszáz férőhelyes, amit a krízisidőszakban plusz harminc ággyal bővítettünk. A közterületeken élő emberekről szociális munkásaink gondoskodnak. Rendszeresen felkeresik őket. Ám arra senki sem kötelezhető, hogy a szállóba költözzön.

Szőke Rózsa, a nagykanizsai hajléktalanszálló vezetője izolációs fóliákkal pakolja tele a krízisautót Fotó: Szabó Zsófia

Keszthelyen nappali melegedő várja őket

Keszthelyen nem bentlakásos intézményben, hanem a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány által működtetett nappali melegedőben várják hétköznapokon, 8-16 óráig a rászorulókat.

Komoróczi Lajos intézményvezető elmondta: a melegedőt az utcán élő emberek pihenés, tisztálkodás, ruhacsere és étkezés céljából látogatják. Az ellátotti kör másik részét képező nehéz sorsú, egyedülálló nyugdíjasok pedig lelki támogatás vagy ügyintézésben való segítség miatt fordulnak az alapítvány dolgozóihoz. Naponta átlagosan ötven ember keresi fel az intézményt.

- Népkonyhát is működtetünk – említette Komoróczi Lajos. – A város önkormányzatával szoros együttműködésben végezzük ezt az ellátást is, amelynek keretében egy tál meleg ételt kapnak a rászorulók. Az állami és önkormányzati támogatáson túl magánszemélyektől, vállalkozásoktól és karitatív szervezetektől kapunk felajánlásokat a segítségnyújtáshoz. Ha hétvégén kerül bajba valaki Keszthelyen vagy a környéken, akkor a bejelentés alapján Zalaegerszegről a regionális diszpécserszolgálat krízisautóval érkezik a bajbajutottért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában