Kulturális program

2018.02.18. 14:00

Megtartották Lentikápolnán az idősek napját

Szórakoztató kulturális program várta a szépkorúakat idén is a lentikápolnai városrészben.

Korosa Titanilla

A kultúrházban a helyi idősek tiszteletére szervezett rendezvényen több helyi és vendégfellépő is színpadra lépett. A műsort megelőzően Vatali Ferenc településrészi képviselő, majd Horváth László polgármester is köszöntötte a vendégeket.

A városvezető egyebek mellett arról szólt, hogy minden életkornak megvan a maga szépsége és sajátos feladatai is. Az időseket az élet adta tapasztalatok bölccsé tették, amit átadnak a fiataloknak, kiknek feladatuk, hogy rájuk odafigyeljenek. A továbbiakban pedig beszámolt a városban várható fejlesztésekről is.

A mintegy két órás műsorban először a helyi óvodások csaltak mosolyt az idősek arcára, utánuk a gyerek színjátszók következtek. Ismert slágereket énekelt Hertelendy Attila és Bot Gábor, a zalaegerszegi Hevesi-színház művészei, akiket a Magic4Dance hastáncosai, majd a Kerka Táncegyüttes tagjai váltottak a színpadon. Az est vacsorával ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában