Életút

2018.02.19. 10:30

Ki volt dr. Lékai László bíboros?

Zalalövő szülöttje, dr. Lékai László néhai bíboros életútját ismerhették meg az érdeklődők az Irodalmi Szalon aktuális rendezvényén.

Gyuricza Ferenc

Fotó: A szerző

A Salla Művelődési Központban szombaton  megrendezett program előadója Kiss Gábor, a Deák Ferenc megyei könyvtár igazgatója volt, aki nemcsak Lékai életének eseményeit vázolta fel, de arra is rámutatott, hogy a II. világháború utáni Magyarországon a katolikus egyház milyen politikai viszonyok mellett, s milyen korlátok és körülmények között tudott működni.

- Dr. Lékai Lászlóról nem született monográfia, bár publikációk maradtak fenn róla – emelte ki Kiss Gábor. – Készült róla egy film is, amire ugyan én nem leltem rá az interneten, de valahol talán elérhető. Ez a film, amely dr. Lékai püspöki jelmondatát – A megnyesett fa kizöldül – kapta címül, egy rövidke kötet alapjául is szolgált.

Fotó: A szerző

Az előadó kiemelte: Mindszenty József halálát követően dr. Lékai László kiválasztása az esztergomi érseki szék betöltésére, majd azt követően bíborossá történő kinevezése nemcsak azért volt jó választás, mert rendkívül intelligens, nagy tudású ember volt, de az akkori hatalommal való szembenállást is képviselte.

Kiss Gábor arra is figyelmeztetett: két év múlva, 2020. március 12-én dr. Lékai László születésének 110. évfordulóját ünnepeljük, ami jó alkalom lenne a megemlékezésre.

Az előadáson a helyi Berki Józsefné olyan, saját tulajdonában lévő fotóalbumot mutatott be, mely többek között a bíboros temetésén készült képeket tartalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában