Elhanyagolt terület

2017.11.13. 15:06

Méteres gaz zavarta a szomszédot

Egy szomszédos, elhanyagolt önkormányzati területről átszökő állatok keserítik meg Orsós Ferenc és családja életét.

Benedek Bálint

Orsós Ferenc a szomszédos területről „szüretelte” a termetes parlagfüvet. Örül, hogy rendeződik a probléma Fotó: Gergely Szilárd

A férfi elmondta: a telke melletti birtok már évek óta üresen áll, és hiába veri fel olykor méteres gaz, azzal a hivatal egyáltalán nem foglalkozik. Az áldatlan állapot megszüntetése nem tűrt halasztást, hiszen előfordult olyan eset is, amikor több nagyobb siklót találtak a kertjükben.

- A családunk nem retteghet állandóan, hogy éppen patkány vagy más állat mászik át az udvaron szaladgáló gyerekekhez – tette hozzá Orsós Ferenc. – Olyan is előfordult, hogy a közeli nádasból illetéktelenek próbáltak meg átjutni a földünkön.

Orsós Ferenc a szomszédos területről „szüretelte” a termetes parlagfüvet. Örül, hogy rendeződik a probléma Fotó: Gergely Szilárd

Ottjártunkkor az önkormányzat szakemberei előbb lenyírták a füvet, majd bekerítették ezt a területet, amit a panaszos kitörő örömmel fogadott. Orsós Ferenc szeretné, ha ez a szemlélet a jövőben is megmaradna, hiszen ha gondozzák ezt a birtokot, akkor remélhetőleg nem lesz probléma.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a polgármestert is. Baumgartner László elmondta: a szóban forgó, használaton kívüli ingatlan utcafronti részére kerítést építettek. S a szabályoknak megfelelően évente két alkalommal, tavasszal és ősszel lekaszálják a füvet, ahogy minden ehhez hasonló területen is.

- A telket szegélyező nádasnak több tulajdonosa van, ám bizonyos időközönként ők is levágják azt – tette hozzá a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában