Vádemelés

2024.05.06. 09:49

Alvó ivócimboráját fosztotta ki a zalabéri férfi

Pénz, bort, cigarettát, telefont vett magához, majd távozott.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Brian A Jackson

A társát meglopó 45 éves férfi ellen büntetőeljárás indult, ebben nemrég készült el a vádirat. Ennek lényege szerint a tette miatt vádlottá lett 45 éves batyki férfi 2024. január 25-én a másodmagával italozott egy zalabéri fogadó melléképületében. Társa egy idő után elaludt, mire az italt jobban bíró zalabéri férfi kihasználva az alkalmat, társa ruháját átnézte, zsebéből magához vette a  mobiltelefonját, mellőle pedig elemelte cigarettáját és borát, majd távozott a helyszínről, tettével több mint 21 ezer forint kárt okozott ismerősének.
A vádlott a lopott telefonkészüléket pár nappal később 3000 forintért eladta. 

A Keszthelyi Járási Ügyészség a zalabéri férfival szemben kifosztás bűntette miatt emelt vádat, és 1 év 6 hónap, de végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, közölte a büntetőeljárásról tájékoztatva dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában