2023.11.17. 08:14
Főnökük házán álltak bosszút a muraszemenyei férfiak
Elszámolási vitából rongálás kerekedett, az ügyben hamarosan a bíróság dönthet.
Fejszével betörte a teraszajtó üvegét
Fotó: Ügyészség
A nemrég vádemelésig jutott büntetőeljárásról dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség sajtószóvivő-helyettese adott tájékoztatását. Eszerint a tettük miatt vádlottá lett 24 éves muraszemnyei férfi és 41 éves falubelije elhatározta, hogy korábbi főnöküknek bosszúból anyagi kárt okoznak a köztük kialakult elszámolási vita miatt. A két férfi 2023. január 17-én éjszaka a volt főnökük muraszemenyei, épülőfélben lévő családi házához ment, ahol a fiatalabbik fejszével elvágta a ház melletti elektromos földkábelt, majd a fejszével betörte a teraszajtó üvegét, és a házba bement. Az épületben leverte a járólapszegélyeket, két helyiségben elvágta a redőnyök zsinórjait, több helyen kitépte a falból a villanyvezetékeket, késsel összekarcolta, illetve paprikakrémmel összekente a gipszkarton falakat. Társa a házba nem ment be, hanem az udvaron figyelve biztosította a rombolás zavartalanságát. A két férfit 400 ezer forintot meghaladó kárt okozott, amit aztán megtérítettek volt főnöküknek.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a két férfivel szemben rongálás vétsége miatt emelt vádat.
![](https://cdn.zaol.hu/2023/11/BKT2zIgToUAk7fPnOoSAoHXHmtCkUeYC_0-IjKAV4lQ/fit/1200/297/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlM2YwYzQxMGE0NjQ2ZGViNzJiOGE4YTUxYzA2OWE2.jpg)
Fotó: Ügyészség