Nem jók a nemzetközi tapasztalatok sem

2023.07.19. 09:14

Volán mögött ittasan, drogosan kánikulában is

A szabálysértési arány így 4,84 százalék volt, az egy évvel ezelőtti akcióban tapasztalt 2,44 százalék kétszerese volt

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A hőség különösen igénybe veheti a szervezetet, az ittasság pedig tovább rontja a járművezetési képességeket. Ennek ellenére Zalában gyakran szűrnek ki a forgalomból ittas sofőröket a rendőrök. 

A vármegyei  rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járőrök július 9–17. között 64 közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ezek közül tíz személyi sérüléssel végződött. Emellett kilenc olyan sofőrt igazoltattak, akik a gyanú szerint ittasan ültek volán mögé. Történt ez a kánikulai napokon, amikor a sofőrök amúgy is jellemzően kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, vagy későn reagálnak a közlekedési szituációkra, veszélyhelyzetekre. A reakcióidő hosszabbá válik, a reflexek tompulnak, megnő a vezetési hiba lehetősége.
A hazai tapasztalatokkal sajnos egybevágnak a nemzetköziek is. A Roadpol, az európai közlekedésrendészeti szervezetek hálózata legutóbbi egyhetes akciójában az alkohol és drog volt a célkeresztben. Ebben széles körű, 24 órás ellenőrzést is tartottak 13 tagország útjain. 
A jelentések szerint Európában több mint 262 ezer járművezetőt ellenőriztek. Közülük 12 284 sofőr ittas, 399 pedig kábítószer hatása alatt állt, ráadásul 22 sofőr mindkét anyagból fogyasztott. A szabálysértési arány így 4,84 százalék volt, az egy évvel ezelőtti akcióban tapasztalt  2,44 százalék kétszerese. A rendőrök 1210 esetben foglaltak le vezetői engedélyt, illetve indult eljárás a jogosítvány visszavonására.
Az alkohol-drog maraton egy hete alatt pedig Európa-szerte több mint 495 ezer járművezetőt ellenőriztek. Közülük 7812 sofőr ittas, 1920 pedig kábítószer hatása alatt állt. 173 sofőr mindkét szert fogyasztotta vezetés előtt, 2186 esetben foglaltak le vezetői engedélyt. Nem lehet megjelölni, hogy melyik országban volt a legmagasabb a szabálysértési arány, mert az ellenőrzés módja túlságosan eltérő, fogalmazott a Roadpol beszámolója.
Bár az európai országok jogszabályai kissé eltérnek, az ittas vezetés mindegyik országban büntetendő. Egyes országokban zéró tolerancia _ hazánkban is _  van érvényben, míg máshol továbbra is megengedett a csekély mértékű alkohol fogyasztása.
A statisztikák szerint az alkohol- és/vagy kábítószer-használat járművezetés előtt vagy közben minden évben nagyszámú baleset oka.  Az ilyen balesetekben megsérült vagy meghalt személyek száma szintén magas.  Különösen a 18-25 éves, tehát fiatal vezetők korcsoportjába tartozó sofőrök gyakran nincsenek tisztában a kábítószeres vezetés veszélyeivel. Nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy már kis mennyiségű drog is alkalmatlanná tesz a járművezetésre. Azt is alábecsülik, hogy a vezetési képességek még akkor is komolyan romolhatnak, ha napokkal korábban fogyasztottak kábítószert. 
A balesetek és sérülések további csökkentése érdekében folytatódnak a megelőzési célú közlekedésellenőrzési akciók.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában