Két történet, három szereplő

2022.11.09. 12:46

Illegális hulladéklerakók, autóbontók működtetői ellen emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség

Két ilyen történet részleteit osztotta meg lapunkkal a megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba.

Arany Gábor

E szerint egy 1953-ban született baktüttösi nő Rákóczi utcai lakóházánál és a szomszédos, rokonai által lakott ingatlanok udvarán 19 roncs, részben szétbontott személygépkocsit, valamint 31 köbméter hulladékot – egyebek mellett akkumulátorokat, építési-bontási törmeléket, olajos flakonokat, gumiabroncsokat –, valamint hulladékégetéséből származó hamut és salakot halmozott fel. Ezek eladható részeiből jutottak bevételhez a hozzátartozói. Az is megesett - ez történt 2020. május 7-én -, hogy az asszony meggyújtotta és elégette a hulladékok már nem értékesíthető részét, köztük gumiabroncsokat, műanyag gépjármű-alkatrészeket, Történt mindez annak ellenére, hogy a gyűjtött, tárolt és elégetett anyagok hulladéknak, egy részük veszélyes hulladéknak minősül.

Az ügyben másodrendű vádlottá lett, 1973-ban született baktüttösi férfi Rákóczi utcai lakóhelyén, 2000 négyzetméteres területen lomizásból származó hulladékokat halmozott fel. Ezek egy részét értékesítette, a fennmaradt közel 500 köbméternyi, egyebek mellett bontott gépjárművekből származó hulladékot, roncs elektronikai berendezéseket, különböző fémhulladékot az udvaron tárolta. Ezek az anyagok is veszélyes hulladéknak minősülnek.

A másik vádirat szerint egy 1974-ben született zalaegerszegi férfi rendezett be házi autóbontót Gesztenyés utcai ingatlanán. Roncs, illetve forgalomból kivont, főként Citroën és Peugeot típusú gépjárműveket szerzett meg, és azokat szétbontotta. A még használható részeket értékesítette, illetve az udvaron és a melléképületben halmozta fel. 

Az ingatlanon 2022. február 21-én tartott helyszíni szemlén négy gépjárművet találtak, az egyik javítás után még forgalomba helyezhető volt, a többi megbontott gépkocsi pedig még tartalmazott veszélyes anyagokat. Emellett a férfi a szabad ég alatt az autók bontásából származó elemeket, alkatrészeket, gumiabroncsokat tárolt. A melléképületben pedig a bontásokból származó elektromos gépkocsialkatrészeket helyezte el. Az ilyen állapotú gépjármű veszélyes hulladék, a férfi tevékenysége, az engedély nélküli autóbontás pedig veszélyes hulladék kezelésének minősül.

A történtekre tekintettel a Zalaegerszegi Járási Ügyészség mindkét ügyben veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat a három személy ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában