Vádemelés

2020.11.27. 10:07

Kirabolták a nagykanizsai illegális pénzváltót (videó)

Illegális pénzváltással foglalkozó férfi kirablói ellene emeltek vádat.

Arany Gábor

A hamarosan bíróság elé kerülő történet előzményéhez tartozik, hogy a kirabolt középkorú kanizsai férfi városszerte köztudottan foglalkozott évek óta illegális valutaváltással. Emiatt 2019. január végén a rendőrök elfogták, eljárást indítottak ellene, amelynek során közel 65 millió forintot és valutát foglaltak le tőle, az ügyben júniusban már vádirat is született. Ezekről a fejleményekről a sajtó is beszámolt, erre figyelt fel egy 50 éves budapesti férfi, aki 37 éves nagykanizsai ismerősétől megtudta, hogy a sokak által ismert pénzváltó az ellene folyó eljárás dacára nem hagyott fel tevékenységével. A kanizsai férfi ismerte a valutaváltó, szokásait, tudta, hogy mindig tart magánál nagyobb összegű készpénzt. Ebből jött az ötlet, hogy „megcsinálják a pénzváltót”. Az akcióba bevonták 40 éves baracskai ismerősüket is. A három barát megállapodott abban, hogy akár erőszakkal is, de megszerzik a pénzt. Előzetesen terepszemlét tartottak július 10-én Nagykanizsán, megbeszélték a részleteket, és a trió kanizsai tagja kapott egy „munkástelefont”, hogy a rablás alatt azt használja.

Két héttel később még egyeztették a részleteket, majd másnap, július 25-én hajnalban Budapestről egy holland rendszámú gépkocsival indultak útnak, amire lopott magyar rendszámot szereltek. Nagykanizsán az Aradi téri parkolóban találkozott a három férfi, és amikor a pénzváltó reggel a gépkocsijából kiszállt, kezében fekete nylomntáskával – ami 10 millió forintot, 4.500 eurót és 25 ezer horvát kunát rejtett -, a pesti és baracskai férfi a nyomába eredt. A pesti férfi maroklőfegyvernek látszó tárgyat viselve a derekán, kezében bilinccsel azt kiabálta, hogy rendőrség, és egy jelvényes igazolványt is felmutatott. A pénzváltó ekkor futni kezdett, támadói üldözték, majd utolérve egyikük két kézzel átkarolta a nyakát, fojtó fogással a földre vitte, majd a járdán vonszolva behúzta egy kapualjba.

Dulakodásuk közben a 12 millió forintot meghaladó értékű pénzt rejtő táska a földre került, a fogásból kiszabaduló pénzváltó pedig elmenekült. A rablók a táskával sietve távoztak., a baráti társaság még aznap délután Budapesten találkozott, és a pénzt felosztották egymás között, majd mindannyian jelentős költekezésbe kezdtek. A rendőrök szeptember 10-én különböző helyszíneken fogták el a trió tagjait.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint a három férfi ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emeltek vádat a napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában