Csökkent a bűnesetek száma

2020.10.13. 07:00

Javulnak az amúgy is kiváló bűnügyi és közbiztonsági mutatók Zalakaroson

A fürdőváros közbiztonsági helyzete kiváló, amit a fürdőn megrendezett hagyományos bűnmegelőzési tábor és az elmúlt évek biztonságtechnikai fejlesztései is erősítenek.

Horváth-Balogh Attila

Fotó: pixabay.com

A témával kapcsolatban – amellyel, pontosabban az erről készült rendőrségi beszámolóval a képviselő-testület is foglalkozott – Novák Ferenc polgármester azt mondta: a városban 2019-hez képest az év első 7 hónapját tekintve 50 százalékkal, 25-ről 13-ra mérséklődött a bűncselekmények amúgy sem magas száma. A vagyon elleni bűncselekmények száma 60 százalékkal csökkent. A tavalyi 4 besurranás helyett július, azaz a vizsgált statisztikai időszak végéig mindössze egy esett. Kedvező a tendencia a személy elleni bűncselekmények vonatkozásában is, 2019-ben egy könnyű és egy súlyos testi sértés következett be, idén pedig az említett időszakban egy könnyű testi sértés történt.

Ami pedig a közlekedési kihágásokat illeti: két esetben ittas járművezetésen kaptak embereket, akik ellen végül vádat emeltek. Sem 2019-ben, sem 2020-ban nem történt emberölés, emberölési kísérlet, vagy egyéb, a lakosságot, esetleg az üdülővendégeket súlyosan irritáló bűncselekmény. Novák Ferenc polgármester mindezek kapcsán azt mondta: a jó eredmény a rendőrség munkája mellett a fentebb már említett bűnmegelőzési táborban részt vevő diákok jelenlétének, lelkiismeretes munkájának és a közterületi térfigyelő kamerarendszer önkormányzat által finanszírozott bővítésének, a polgárőrségnek, illetve a Zalakaros Közbiztonságáért Közalapítványnak is köszönhető.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában