vádirat

2020.07.21. 07:00

Vitából közúti veszélyeztetés lett: vádat emeltek a zalaegerszegi férfi ellen

Közlekedési vitából közúti veszélyeztetés lett, az ügyben nemrég született vádirat.

Arany Gábor

Fotó: Shutterstock

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által minap ismertetett történet szerint egy 73 éves zalaegerszegi férfi 2020. március 5-én déltájt az egerszegi Sport utcában keveredett dulakodásig fajuló vitába egy autóssal, aki emiatt kihívta rendőröket, amit közölt az idős sofőrrel is, és felszólította, hogy várja meg az intézkedést. Ő azonban beszállt a parkolóban álló autójába, és lassan elindult, annak ellenére, hogy a gépkocsija előtt – neki háttal – ott állt az ellenfele, akit így 1-1,5 métert előretolt. A férfi nem esett el, és sikerült ellépnie a jármű útjából. Az idős sofőr ekkor megállt, mire a másik férfi a vezető ajtaját kinyitotta, ám az autó újra elindult, több métert tett meg, miközben ellenfele fogta az ajtót. Csak akkor állt meg az autós, amikor a másik férfi kivette a kulcsokat az ajtón a tárolóból és kidobta a parkolóba. A 73 éves férfi ekkor kiszállt az autóból és megvárta a rendőrjárőr érkezését. A másik férfi nem szenvedett sérülést, de testi épsége közvetlen veszélybe került az autós viselkedése miatt.

A történtekre tekintettel az egerszegi járási ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a 73 éves férfi ellen.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában