Vád

2019.11.02. 07:00

Prostituált szolgáltatásait vette igénybe, majd hamisan tanúskodott egy keszthelyi férfi

Prostituált szolgáltatásait vette igénybe az a 46 éves keszthelyi férfi, aki ellen nemrég hamis tanúzás miatt emeltek vádat.

Arany Gábor

A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a rendőrség üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy pár ellen, mert a gyanú szerint az élettársak együttműködve megszervezték, hogy a náluk lakó lány több személlyel is szexuális kapcsolatot létesítsen. A szolgáltatásért kapott pénzt a lány a párnak átadta, s ők abból finanszírozták életvitelüket.

A nyomozók az ügy teljes körű felderítése érdekében igyekeztek felkutatni azokat, akik a lány szexuális szolgáltatásait az élettársak szervezésében és pénzért igénybe vették, vagy erről a tevékenységükről tudtak. Az eljárásban a lányt kiközvetítő férfi 2018. június 7-én folytatott telefonbeszélgetésének lehallgatása kapcsán került a rendőrség látókörébe egy 46 éves keszthelyi férfi. A telefonbeszélgetés tartalma alapján megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a közvetítő prostitúciót szervező tevékenységéről tudhatott a keszthelyi férfi, ezért őt a nyomozó hatóság 2019. február 13-án tanúként hallgatta ki. Miután figyelmeztették a hamis tanúzás következményeire, vallomást tett, miszerint tudomása van arról, hogy a közvetítő nők futtatásával foglalkozik, és részletesen beszámolt egy konkrét esetről is, amikor a közvetítő a keszthelyi piacon egy helybeli férfi részére pénzért szexuális szolgáltatásra megszerezte a lányt. Ezt követően a rendőrségen június 28-án szembesítették a közvetítőt a 46 éves keszthelyi férfival, utóbbi ekkor valótlanul úgy nyilatkozott, hogy a vele szembesített személyt nem ismeri, akiről ő korábban vallomásában beszélt, az más volt, jellemzéseként közölte, hogy annak a bal kezére sárkány volt tetoválva. A vallomás valótlan tartalmára tekintettel a nyomozóhatóság feljelentette a tanút.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, hogy a keszthelyi férfi ellen az egerszegi járási ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat nemrég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában