elfogták a tettest

2019.07.04. 12:15

Tizenkét évvel ezelőtti kanizsai gyilkosság végére került pont

A technika fejlődésének köszönhetően került rendőrkézre egy 12 évvel ezelőtti emberölés gyanúsítottja.

Arany Gábor

Az ügyről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a megyei rendőr-főkapitányságon. Ezen dr. Jandó Zoltán rendőr alezredes, kiemelt főnyomozó felidézte, hogy 2007. december 8-án szombaton értesítették a hozzátartozók a rendőrséget, hogy 81 éves rokonukat holtan találták Nagykanizsán a sánci városrészben lévő családi házában.

A helyszíni szemlén megállapították, hogy az idős férfit olyan súlyos bántalmazás érte, hogy sérüléseibe belehalt. A nyomok arról is árulkodtak, hogy a tettes pénz után kutatott a lakásban. Nagy erőket mozgósítva indultak az elkövető kézre kerítésére, rengeteg nyomot rögzítettek, nagyszámú tanút hallgattak meg, köztük az áldozat szomszédjában élő asszony akkor 31 éves fiát. A rendszeresen alkoholizáló, szinte hajléktalanként, züllötten élő férfi az elsők között került a rendőrök látókörébe. Többször kihallgatták, ruházatát lefoglalták, de nem sikerült bizonyítani, hogy köze lett volna a bűncselekményhez, a nyomozást pedig másfél év elteltével felfüggesztették.

Az aktát 2017-ben megint elővették és egyebek mellett a bűncselekmény helyszínén rögzített DNS-nyomokat is újra elemezték. Az eredmények alapján 2018 januárjában a nyomozás folytatásról döntöttek, azzal a céllal, hogy a genetikai vizsgálatokkal azonosítsák a feltételezett tettest. Ez idén áprilisban sikerre vezetett: a technológia fejlődésének köszönhetően azonosították a bántalmazáshoz használt eszközön talált genetikai nyomot, ami elvezetett a korábban már többször kihallgatott, most is rossz körülmények között élő férfihoz. A héten őrizetbe vették, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanújával hallgatták ki. A 43 éves,férfit a nyomozási bíró szerdán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A főnyomozó elmondta, hogy a férfi tett vallomást, de tagadta, bármi köze lenne a bűncselekményhez. A fiatal férfi a szomszédságból kifolyólag ismerte áldozatát, de nem volt hozzá bejáratos. Az idő tájt az idős férfiról az ismerősei körében terjedt el a vélekedés, hogy nagyobb összeg, több százezer forint lehet nála, ami ingatlan eladásából származik. A családi házban rögzített nyomok arról árulkodtak, hogy a tettes igyekezett a pénzt megtalálni, de nem járt sikerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában