Vádemelés

2018.01.04. 08:14

Leszúrta férjét és tovább poharazgatott a kanizsai nő-vádat emeltek ellene

Késsel leszúrta férjét, majd megvárta, míg meghal, és a holttest kihűl, csak ezután értesítette ismerősét a nő Nagykanizsán a nyáron. Az asszony ellen a napokban emelt vádat a megyei főügyészség.

Arany Gábor

nagykanizsai házaspár közös élete a rendszeres italozás, a veszekedések és a nő által elszenvedett bántalmazások miatt 2015-ben megszűnt.

Tavaly év elején az 53 éves férfi kiköltözött a városból a szabad-hegyi pincéjükbe, ahova a nő is rendszeresen kijárt. Ilyen alkalmakkor közösen poharazgattak, rendszeresen leittasodtak, és folytatódtak a veszekedések is.

Így történt ez 2017. augusztus 5-én is, amikor már délben elkezdték az ivást, estére mindketten erősen lerészegedtek. Ez az állapotuk is hozzájárult ahhoz, hogy újra szóváltás kerekedett közöttük, a férfi szidalmazta, fenyegette a nőt, sőt a konyhából nagykést hozott ki, és azt ígérte, elvágja az asszony torkát. Ezután lefeküdt a teraszon a hintaágyra, és még egyszer azzal fenyegetőzött, hogy a nap reggel fel fog kelni, de az asszony már nem, majd este fél 11 tájban elaludt.

A nő néhány perccel később az asztalon hagyott 20 centis pengéjű konyhakést magához vette, és haragjában a volt párját mellkason szúrta. A férfi ezután még felkelt, tett néhány lépést, majd összecsuklott, elvesztette az eszméletét, röviddel később meghalt. A nő ezek után a kést lavórba dobta, a teraszon cigarettázott, tovább poharazgatott és csak a férfi kihűlését észlelve, kora hajnalban hívta fel az ismerősét, aki értesítette a rendőrséget.

A szúrás tüdősérülést, szívburok sérülést, kétoldali lég- és vérmellűséget, valamint komoly vérvesztést okozott. Az asszony három nappal később a rendőrségi kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

A Zala Megyei Főügyészségtől kapott tájékoztatás szerint a nő ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a főügyészség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában