V4-es közlekedési csúcs Szlovákiában

2023.06.24. 15:30

A miniszterek, államtitkárok számos kérdésben egyetértettek

Az észak-szlovákiai Felsőerdőfalván rendezték a V4 közlekedési minisztereinek és államtitkárainak találkozóját, amelyen Magyarországot Nagy Bálint képviselte.

Péter B. Árpád

Nagy Bálint az ország- és vármegyebérlet-rendszerről is tájékoztatta V4-es kollégáit. Az eddigi eredmények „felülmúlják a szakmai várakozásokat is”

Fotó: Halász Gábor

A közlekedési államtitkár, Keszthely és térsége országgyűlési képviselője elmondta: az eredményes megbeszélésen több témát érintettek. Leszögezte, fontos a V4-országok közötti jó kapcsolat, s a közlekedés terén is számos közös projekt fut Magyarország, Szlovákia, Cseh- és Lengyelország részvételével.

Egyetértettek a nagysebességű vasutak fejlesztését illetően is. Csoportkép a konferencia után, jobbról a negyedik Nagy Bálint
Fotó: Halász Gábor

A tanácskozáson szóba került például a Via Kárpátia-projekt, amely a Baltitól az Égei- és a Fekete-tengerig biztosít majd közúti összeköttetést, „amely a V4-országok valamennyi polgárát érinti, hiszen fontos a megfelelő infrastruktúra, ami a gazdaság élénkítéséhez is nagymértékben hozzájárulhat”, emelte ki Nagy Bálint. Hozzátette: a magyar vállalások elkészültek, hiszen átadták a Miskolctól Debrecenen és Berettyóújfalun keresztül a magyar-román határig tartó utat. A Via Kárpátiának egyébként része az M0-ás, illetve a Letenyéig vezető M7-es is.

A Via Kárpátia-projektben Magyarország elkészült a vállalásaival. Képünkön a V4-ek delegációvezetői a többnapos tanácskozást követően, jobbról Nagy Bálint
Fotó: Halász Gábor

– Mindez nem csupán nemzetközi jelentőségű, hanem fontos szerepe van a hazai magán- és kereskedelmi célú közlekedésben is – emelte ki Nagy Bálint.

A megbeszélésen a politikusok egyetértettek abban, hogy a nagysebességű vasutak fejlesztése környezetvédelmi szempontból is fontos, emellett alternatívát teremt a minőségi tömegközlekedésben. A V4-ek eltérő fejlettségi szinten vannak e területen, ám a fő irányokban egyetértettek a miniszterek és az államtitkárok. Magyarország például már a környezetvédelmi engedélyeztetésnél tart a Budapestet – Győr, Hegyeshalom és Rajka érintésével – Pozsonnyal összekötő vonal előkészítését illetően.

Nagy Bálint (szemben) az ország- és vármegyebérlet-rendszerről is tájékoztatta V4-es kollégáit. Az eddigi eredmények „felülmúlják a szakmai várakozásokat is”
Fotó: Halász Gábor

A találkozón jogszabályi és finanszírozási kérdésekről is egyeztettek a résztvevők, majd egymás jó gyakorlataival ismerkedtek. Nagy Bálint a májusban bevezetett ország- és vármegyebérlet-rendszerről tájékoztatta kollégáit, amelynek eddigi eredményei „felülmúlják a szakmai várakozásokat is”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!