Frissen Zalából

2021.06.03. 09:00

Szakmai szervezetek és egyházak is bíznak abban: ismét felpörög az ország

Zalai szolgáltatók is részt vettek a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia kidolgozásában, amelyet a minap fogadott el a kormány. Ez erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez, fogalmaz a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amely a munkában részt vevő 49 szakmai szervezettel és öt történelmi egyházzal közös nyilatkozatot tett közzé.

Péter B. Árpád

A nyilatkozat aláírói, köztük zalaiak is. Úgy vélik, sikerre vannak ítélve

Fotó: MTÜ

Az elmúlt bő egy évben soha nem látott nehézségekkel kellett szembenéznie a szektornak, s ez adta az alapot a stratégia újragondolásához, amely olyan eszközrendszert ad a szektor szereplőinek kezébe, ami megteremti a válságálló turizmus alapjait, fogalmaz az MTÜ kommünikéje, hozzátéve, a dokumentum közös gondolkodás és javaslatok eredménye, egyfajta alapdokumentum, amely soha nem látott fejlődési utat jelöl ki az ágazatnak. Ennek egyik leghangsúlyosabb eleme lesz az adatvezérelt ágazatirányítás.

Zalából és a Balaton térségéből nagyon sok szervezet vett részt az előkészítő munkában, illetve csatlakozott a nyilatkozathoz. Köztük van a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, a Hévíz-Balaton Airport, a Balaton Fejlesztési Tanács, a Balatoni Hajózási Zrt., a Balatoni Kör, a Balatoni Szövetség, a Balatoni Turizmus Szövetség, illetve a Magánszállásadók Országos Szövetsége, amelynek a hévízi szervezet az egyik legnagyobb tagja.

A nyilatkozat aláírói, köztük zalaiak is. Úgy vélik, sikerre vannak ítélve
Fotó: MTÜ

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kiemelte: a járványválság után Magyarország az elsők között indult el, és a cél nem változott: a turizmus legyen ismét a magyar gazdaság húzóágazata, és 2030-ra Magyarország váljon Közép-Európa legnépszerűbb turisztikai célpontjává, amely éves szinten 20 millió vendéget fogad és 50 millió vendégéjszakát könyvel el.

Ehhez a gondolathoz csatlakoztak a szakmai szervezetek és a történelmi egyházak képviselői, együttműködésüket pedig közös nyilatkozatban is megerősítették, amelynek legfőbb üzenete, hogy bíznak a közösen kialakított stratégiában, az összefogás erejében.

A szövegben egyebek között az áll, az aláírók hisznek abban, hogy új korszak kezdődött Magyarországon, az újraalkotott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia pedig erős és biztos alapja az újraindulásnak, hiszen kitűzi a célt és meghatározza az eszközöket.

„Hisszük, hogy a megrendítően nehéz idők után a közös akarat és a közös célok erőt és lendületet adnak mindannyiunknak, hogy megújítsuk és jobbá, sikeresebbé tegyük a turizmus-vendéglátást”, áll a dokumentumban, amely rögzíti azt is: a hazai turisztikai termékek komoly értéket képviselnek itthon és a határainkon túl, s az ágazat hosszú távon is vonzó karrierlehetőséget és megélhetést kínál a jövő nemzedékeinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!