Koronavírus Zalában

2020.05.07. 13:00

Sok az otthonokba bejegyzett vállalkozás

Magyarországon a társas vállalkozások jelentős része a tulajdonosok lakcímén működik, ami a koronavírus-járvány idején további nehézség elé állíthatja a vállalkozók egy részét, állapította meg az Opten céginformációs szolgáltató.

ZH

Hazánkban a vállalkozások 37,5 százalékának esik egybe a székhelye valamelyik tulajdonos lakcímével

Fotó: Shutterstock

A hazai társas vállalkozások jelentős része mikrovállalkozás, így részben természetes, hogy sok cég székhelye esik egybe valamelyik tulajdonos lakcímével. Ám ez a gyakorlat távolról sem csak a kisvállalatokra jellemző, a jelenség szép számban azonosítható a nagyobb vállalkozások körében is.

A cégek adatait elemző szolgáltató az említett szempont szerinti elemzésében kimutatta, hogy hazánkban a vállalkozások 37,5 százalékának esik egybe a székhelye valamelyik tulajdonos lakcímével. Ez a gyakorlat csökken a cégméret növekedésével, de még a legnagyobb vállalkozások körében is meglepően magas ez az arány. Még az 1 milliárd forint nettó árbevételt meghaladó vállalkozások körében is 6 százalék felett van a tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások száma.

Az, hogy egy vállalkozás székhelye a tulajdonos címével megegyezik, nem jelenti feltétlen azt, hogy a munka teljes egészében ott zajlik. A cégek rendelkezhetnek a székhely mellett telephellyel, fiókteleppel, de megjelölhetik külön a központi ügyintézés helyét is. Ezek mellett is előfordulhat, hogy egy vállalkozás csak kényelmi szempontból nem módosította székhelyét, de érdemi tevékenység nem folyik a bejegyzett székhelyen. A székhely azonban általánosságban jelentős szerepet tölt be mind gyakorlati, mind adminisztrációs, mind cégjogi értelemben, így komoly jelentősége van, ha egy tulajdonos a saját címén működteti a vállalkozást.

Hazánkban a vállalkozások 37,5 százalékának esik egybe a székhelye valamelyik tulajdonos lakcímével
Fotó: Shutterstock

Ez a koronavírus-járvány idején plusz kérdéseket is felvet. Alapvetően, ha egy vállalkozás kisebb családi cég, és a cégben csak közeli családtagok dolgoznak, akkor ők akár még jobb esélyekkel is indulnak a home office bevezetésében. Ez is tevékenységfüggő, és még a legkisebb családi vállalkozásokat is károsan érintheti a kötelező távolságtartás, ha az ügyfélkörükkel, beszállítóikkal nem tudják tartani a kapcsolatot. A nehézségek ott kezdhetnek erősebben körvonalazódni, ahol a tulajdonosi kör több családból kerül ki vagy a tulajdonosokon kívül mások is dolgoznak a cégben. Jelenleg 194 ezer vállalkozás működik valamelyik tulajdonos címén, ezen vállalkozások közül 74 ezer olyan, ahol a tulajdonosok címe nem egyezik. Ám még ezeken felül is több tízezer olyan tulajdonos lakhelyére bejelentett vállalkozás van, ahol az ügyvezető címe eltér, vagy egyéb alkalmazottak is dolgoznak a vállalkozásban. Így a vírus következtében bevezetett korlátozások vélhetően sok cégnél akadályozzák közvetlenül is a munkavégzést – állapították meg.

A hazai cégvezetési gyakorlatra jellemző érdekesség, hogy jelenleg 65 ezer cégtulajdonos van az országban, akinek a címén egyéni vállalkozás is működik. A korlátozások tehát valójában ennél is összetettebb hatást eredményezhetnek, hiszen több vállalkozás tevékenysége is összpontosulhat egy lakcímen.

A rendelkezésre álló adatok szerint Pest (48,47%), Jász-Nagykun-Szolnok (47,2%) és Hajdú-Bihar megyében (46,06%) a legmagasabb a tulajdonos címére bejelentett vállalkozások aránya. A legalacsonyabb Budapesten, ahol 208 232 vállalkozásból 60 726 (29,16%) lett bejegyezve a tulajdonos címére. Zalában 10 019 vállalkozásból 3787 (37,8%), Vas megyében 8598 vállalkozásból 2990 (34,78%) ez az arány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!