Innováció, autonóm vezetés

2018.06.12. 11:30

Az egerszegi tesztpályán tartotta soros ülését a magyar–izraeli vegyes bizottság

A zalai megyeszékhelyen tartotta tegnapi ülését a Magyar–Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság. Az ülésen jelen volt Yossi Amrani izraeli nagykövet is.

Hajdu Péter

Balaicz Zoltán, Ohad Cohen, Yossi Amrani és Palkovics László a bizottsági ülés megnyitóján Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A GVB ünnepélyes megnyitóján Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, s elmondta, hogy a városban eddig a kulturális élet területe volt a jellemző kapcsolódási pont a két nemzet között, ami elsősorban az 1990 óta működő Béke-Shalom Baráti Társaság és az önkormányzat közös rendezvényeiben nyilvánul meg. Mellette fontos partnerként szólt a városban működő zsidó hitközségről is. A polgármester ezt követően a gazdasági élet fontosságáról beszélt. Mint elmondta, az önkormányzat komplex gazdasági programot indított, aminek köszönhetően az elmúlt években közel ötezer új munkahely jött létre a városban. Balaicz Zoltán ezt követően a megyeszékhely fő fejlesztési irányairól szólt részletesen. Az autóipari tesztpálya építéséről, az 5. generációs mobilhálózat zalaegerszegi bevezetéséről és a hozzá kapcsolódó smart city fejlesztésről, új ipari parkok létesítéséről, a logisztikai központ és konténerterminál projektjéről és a várost az M7-es autópályával összekötő új gyorsforgalmi út építéséről. Tájékoztatott az új duális képzőközpont tervéről, valamint a helyi egyetemeken tervezett 4,4 milliárd forintos fejlesztésekről is.

Balaicz Zoltán, Ohad Cohen, Yossi Amrani és Palkovics László a bizottsági ülés megnyitóján Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A bizottság izraeli küldöttségét vezető Ohad Cohen, az izraeli Gazdasági és Ipari Minisztérium kereskedelmi biztosa, valamint magyar partnere, dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter üdvözlő szavait követően arról kérdeztük a vezetőket, miért, hogyan került szóba a GVB ülés helyszíneként Zalaegerszeg. Ohad Cohen elmondta, a kormányok közötti üléseket a fővárosban tartják, amik általános témákról szólnak. Közölte, hogy Palkovics László miniszter javaslata alapján jöttek Zalaegerszegre, ahol a tesztpálya területén szervezték meg az ülést, egy konkrét téma körül. Az izraeli kormány képviselői mellett tizennégy üzletember képviseli az izraeli gazdasági szférát. Dr. Palkovics László elmondta, a GVB ülését most az autonóm gépjárművezetés és a hozzá kapcsolódó témák köré fókuszálták, s e tágabb körű megbeszélésen lehetőséget biztosítanak az üzletemberek számára is a kapcsolódáshoz. Mert, mint mondta, nem a kormányok dolga az innoválás, hanem az, hogy olyan környezetet teremtsenek, amitől a vállalatok, a piaci szereplők egymásra találnak és megteszik ezt.

Az ülésen szó volt a tudományos kutatási és innovációs együttműködés lehetőségeiről, a digitális technológiákról és az autonóm járművek fejlesztéséről. Utóbbival kapcsolatosan a témák közt szerepelt a jogi szabályozás és az adatvédelem kérdésköre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!