Gyógyászat és turisztika

2018.03.07. 11:30

Növekvő a kereslet a magyar egészségturisztikai szolgáltatásokra

Kedvező pozíciót tölt be és komoly fejlődés elé nézhet az egészségturizmusban hazánk. Egyebek mellett erről is szó esett a minap a szakterületet taglaló egerszegi rendezvény előadásain.

Arany Gábor

Forrás: wikimedia.org

Egészségturizmus

Az egészségturizmus több ágazatot foglal magába, ahogy erre dr. Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem dékánhelyettese felhívta a figyelmet. Beletartozik a gyógy-, a wellness- és az orvosi turizmus. A területek közötti határvonalat nehéz pontosan meghúzni, de az jól látható, hogy egyre nagyobb az igény irántuk.

A wellness elsősorban az egészségtudatos életmódhoz kapcsolódik, és nagyon széles korosztály veszi igénybe a fiatal felnőttektől a szeniorig. A kimutatások szerint Európában évente 250 millió wellness célú utazást fizetnek be.

Gyógyturizmus

A gyógyturizmus már szűkebb kört érint: általában a mozgásszervi panaszok kezelését, a műtétek utáni lábadozást szolgálja és elsősorban az idősebbek veszik igénybe. Gyógyturizmus terén jó lehetőséget kínál Magyarország, hiszen közel száz minősített gyógyfürdő közül válogathatnak a főleg német, orosz, ukrán, osztrák vendégek.

Orvosi turizmus

Az orvosi turizmus viszont már speciális egészségi beavatkozásokat feltételez. E körbe tartoznak a sebészeti, fogászati kezelések, műtétek, kardiológiai, plasztikai, szemészeti operációk. E területre jellemző az is, hogy fajlagosan itt költik el a legtöbbet a vendégek, hazánk pedig kedvező ár-érték arányú szolgáltatásokat kínál. E piac értéke évente 100-150 milliárd amerikai dollárra tehető. Hazánkban különösen a nyugati határ szélén készültek fel az orvosi turizmus kiszolgálására. Dr. Boncz Imre kiemelte a kínálatból Sopront, mert ezt a várost a nemzetközi szakirodalom úgy tartja számon, hogy a világon itt a legmagasabb az egy lakosra jutó fogorvosok száma. Természetesen még az orvosi egyetemi városok is meghatározóak ezen a piacon.

Az orvosi beavatkozásokra a német nyelvterület mellett leginkább az Egyesült Királyságból érkeznek vendégek. Utóbbi helyről évente 30 ezren jönnek hazánkba plasztikai és rekonstrukciós sebészeti, valamint fogászati ellátásra. A legtöbb páciens, évente 80 ezer azonban természetesen a szomszédos Ausztriából érkezik, mégpedig fogászati kezelésekre.

Dr. Boncz Imre
Fotós: Pezzatta Umberto/ Zalai Hírlap

Fogorvosok és gyógyfürdők

Az évente hazánkba látogató 13-15 ezer orosz és német páciens pedig a fogorvosok mellett a gyógyfürdőket keresi fel. A statisztika szerint az Európai Unióban az évenkénti 1,4 milliárd turistaút 4,5 százaléka orvosi célú.

Az előadó rámutatott, az egészségturizmusról nehéz adatokat szerezni, mert nem egyszerű elkülöníteni, hogy az országba érkező vendég később milyen szolgáltatást vesz igénybe. Ezért hazánkban azt sem lehet pontosan tudni, hogy hány osztrák vendéget látnak el fogorvosaink, és azt sem, milyen kezelést vesznek igénybe.

Dr. Boncz Imre beszélt arról is, hogy az amerikai betegek preferenciái alapján felállított sorrendben a magyar egészségügy a negyedik helyen áll. Ennek oka elsősorban a tengerentúli árakhoz képest 50-60 százalékos kedvezmény. A kedveltségi sorrendben mögöttünk álló Indiában azonban átlagosan ötödéért látják el az USA-ból érkező beteget. Egyes műtéteknél még nagyobb az eltérés. A szívbillentyű cseréjét kilencezer dollárból meg lehet úszni az ázsiai országban, míg az államokban ezt 160 ezer dollárért vállalják.

Az előadó úgy látta, hazánk pozíciója jó az erősödő versenyben. Ennek oka a több évtizedes nemzetközi tapasztalat, a természetes gyógytényezők szerepe, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, a külföldi egészségbiztosítókkal kiépült kapcsolatok és talán a legfontosabb, az elismert orvosi szaktudás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!