Új kertlakónk a chayote, az egymagvú tök

Tény: a gyenge teljesítmény nem a chayote (ejtsd: csajoti) hibája. Szegény zöldség (vagy gyümölcs?) a sivatagi kiképzésben már elhalálozni látszott, amikor a hamarjában rázúdított víztől új életre kelt, s ezt produkciót (mea culpa!) a nyáron többször megismételte. Mert igaz, lehet konténerben is nevelni, mint ahogy én is tettem, csak azzal nem számoltam, hogy föléje nyúlik a terasz teteje, s ezért nem éri az eső. Igaz, így nem fenyegette a gyökérgumó kirohadásának a veszélye - emiatt javallják a szakemberek, hogy a chayotet szabadföldbe ültessük. Ha mégis a cserepes nevelést válasszuk, vegyünk számára virágföldet, a 6,0 és a 6,6 közötti Ph-tartományban érzi a legjobban magát. Keressünk neki olyan helyet, ahol teljes napfény éri, ha lehet, legalább 6-8 órán át - ebben nem hibáztam, bár a mindennapos napsütést nem állt módomban előteremteni. Az öntözést nem szabad túlzásba vinni, csak akkor kerítsünk rá sort, ha a talaj kezd kiszáradni, persze ez nem jelenti azt, hogy hetekre magára hagyjuk, s engedjük szomjan halni. Két három hetente tápanyag-utánpótlásra is szorul, ha bio módon termesztjük, használjunk folyékony trágyalét vagy erjesztett csalánlevet, középidőben szárított marhatrágyát keverhetünk a cserép földjébe. Jókora gyökérgumót nevel, amivel átvészeli a szárazabb időszakokat, sajnos a gumó könnyen be is rohadhat. Szabadföldön, ideális körülmények között a több éves növény akár 8-10 kilós, magas keményítőtartalmú gumót is növeszthet, amelyet termesztői sütve-főzve ünnepi étekként szoktak a családi asztalra tenni. Mi persze ebbe ne ringassuk magunkat, mert bár a chayote eredendően évelő növény, de erősen fagyérzékeny, minálunk nem telel át, így csak egyévesként, s jobbára a terméséért érdemes foglalkozni vele. (Lehetőségként felvillant a gondolat: mi lenne, ha az én kis "túlélőcsoda" chayotemat télre, kissé megnyírva ugyan, de bemenekíteném a télikertbe?)

Zöldségünk bogyótermése számtalan változatban ismert a szinte tökéletesen gömbölyűtől az oldalról lapított körte alakúig vagy a szögletesen megnyúltig. A leggyakoribb a tömzsi körte alak. A felszíne lehet sima vagy tüskékkel borított, hosszanti barázdákkal díszített. Színe a világos krémszínűtől a sötétzöldig számtalan árnyalatú lehet. A tök végén minden esetben egy összeszorított szájra emlékeztető barázda alakul ki, ahonnan majd a csíra kibújik. A legkülönlegesebb alkatrésze a nagymérető magányos magja (innét a beceneve: "egymagvú"), amelynek a héja összenőtt a termésfallal, nem választható el attól. Ha mégis megtesszük, a mag rövid időn belül kiszárad, elveszíti csíraképességét. Emiatt aztán nem a csupasz magot, hanem az egész termést el kell ültetni. A mag egyébként szobahőmérsékleten már a termésben csírázni kezd, s a bogyó "csukott száján" kibújik a hajtás és gyors növekedésbe kezd.

Az eredetileg Mexikóból származó, de ma már világszerte termesztett (nálunk még alig ismert) növényt a legtöbb kertész a boltban vásárolt chayoteból termeszti - menőbb üzletekben már nálunk is beszerezhető. Igyekezzünk bőrhibák nélküli, jó állapotban lévő termést választani. Mivel kiültetni csak a biztosan fagymentes időszakban lehet, előtte csak 2-3 hónappal vigyük szobahőmérsékletre, ha nem akarjuk, hogy tavaszra belakja az egész lakást. Jómagam a zalaegerszegi magbörzén kaptam 2 tüskés bogyót, a szakirodalom átbogarászása után tányérra téve a szobában csíráztattam - mindkettő szépen hajtott, de a kiültetést csak az egyikük érte meg. Jövőre a jó tanácsokat megfogadva módosítok a termesztésben, és kihajtás után hamarosan nagyobb cserépbe ültetem. Így májusra egy szépen fejlett növényem lesz, aminek ezúttal a kertben szorítok helyett, s ott kap majd egy uborkahálót - azt még nem említettem, hogy tök létére szőlőként viselkedik, indái akár 20 méterre is elfutnának, ha hagynánk.

Érdemes vele bíbelődni, minden része, a termés, a kacsok, a magok, a virágok, sőt még a gyökér is ehető nyersen, sütve, főzve és párolva. Számtalan hasznos tápanyagot - vitaminokat, káliumot, mangánt, rezet, cinket, folsavat, magnéziumot és rostot tartalmaz, antioxidánsokban gazdag, ám kalóriaszegény és alacsony a zsírtartalma. A tökfélék családtagja, az íze kicsit egzotikusabb, az uborkáéra és a gombáéra hasonlít.