"Örökké hálás lehetek a sok tanításért, amit Gábor Erzsébettől kaptam"

Mozsolics Judit jelenleg Amerikában él, s az interneten keresztül beszélgettünk.

- Talán 9 éves lehettem, amikor megtalált a kosárlabda - emlékezett vissza kezdetekre Mozsolics Judit. - Kezdetben aerobikoztam, és ekkor jött Gábor Erzsi néni a Hevesi-iskolába, aki mesélt a csapatsportról, annak varázsáról és kihívásairól. Választanom kellett a két sportág közül, ám nem volt kérdés: megtetszett a kosárlabda, főleg az, hogy minden porcikámban azt éreztem, ott a helyem. Kapásból az edzések a suliban kezdődtek, aztán már az egykori MÁV-csarnokba (ma Tungsram-csarnok) jártunk le Erzsi nénihez. Nagyon jó társaság rázódott össze, a korosztályos meccsek mellett diákolimpiákon szerepeltünk, mellette Nagykanizsán és Zalakaroson sokat edzőtáboroztunk. Aztán a városból, a megyéből kilépve az országos viadalokon mindig tényező volt a Kanizsai Diák Kosárlabda Klub csapata.

Judit kiemelte: szinte minden évben az első három hely valamelyikét elcsípték, ugyanez volt a helyzet a diákolimpiákon. A fővárosi gárdák mellett a Pécs, a Sopron mindig felhúzta a "szemöldökét", amikor meglátta a kanizsai együttest.

- Az általános iskola után a Mező-gimnáziumba kerültem, a csapattársaimmal osztálytársak lettünk - tette hozzá a 34 éves hölgy. - Varga Zsófiával, Völgyi Erikával, Burucz Dalmával és Fekete Csillával már az NB I B. csoportban játszottunk Kanizsai Vadmacskák gárdájában. Aztán eljuthattunk az élvonalba is, ami szintén nagy élményt jelentett. Jó érzés visszaemlékezni minden momentumra még akkor is, ha kőkemények voltak a felkészülések. Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor lehetőséget kaptam a szakmai stábtól, hogy az NB I A. csoportos meccseken is bizonyíthattam. Szintén fontos pillanatként tekintek arra, amikor 2005-ben az Európa bajnokságon az U16-os válogatott tagjaként szerepelhettem.

Mozsolics Judit a legemlékezetesebb kanizsai élményének azt tartja ebből az időszakból, amikor egymást követő három meccsről szóló tudósításban is ő szerepelt a fényképen a Zalai Hírlap hasábjain.

- Jobbkezes voltam, mégis sokszor bal ziccer pozícióban remekeltem, s az egyik ilyen fotón is ezt örökítette meg Szakony Attila fotós - mesélte. - Még azt is tudom, hogy egy Győr elleni meccsen történt, persze kivágtam és elraktam a cikket is. Egyébként mi tényleg nagyon jó barátnők voltunk, jó közösségben sokkal több motiváció vitt bennünket előre. Örökké hálás lehetek a sok tanításért, amit Gábor Erzsébettől kaptam. Ott valóban kőkemény fegyelmet tartott, megtanított bennünket arra, hogy mi az, hogy odaadás, kitartás, küzdelem és harc. Az utolsó utáni pillanatig csatáztunk, soha nem adtuk fel és ez a szellemiség egy élten át elkísér.

Aztán Judit az érettségit követően a Kodolányi főiskolán anglisztika diplomát szerzett, viszont öt évet kihagyott a sportban. Aztán 2012-ben úgy döntött visszatér a kosárlabdázáshoz és a fővárosi BEAC csapatához igazolt a szintén kanizsai Horváth Biankával. Ott két évet töltött az NB I B.-ből átalakult Amatőr női kosárlabda bajnokságban. Abban az időszakban játszott Kanizsa ellen is, az elég furcsa érzéssel töltötte el. Ezután az ugyanebben a pontvadászatban szereplő Tatabánya KC-hoz igazolt újabb két évre.

- A sors furcsa fintora, hogy az idény legutolsó meccsét 2016-ban Nagykanizsán játszottuk - mondta. - Végigsírtam, de ettől függetlenül jó érzéssel töltött el még egyszer pályára lépni a hazai közönség előtt, még ha az ellenfél csapatában is szerepeltem.

Aztán néhány éve a szerelem Amerikába repítette. Jelenleg Georgia állam fővárosában, a hat millió lakosú Atlantában él.

- Életvezetési tanácsadóként dolgozom, két éve az amerikai állampolgárságot is megszereztem - folytatta. - Ezidáig a kosárlabda kimaradt az életemből, hiszen itt a profi ligák mellett a főiskolai bajnokságok vannak. Viszont kisebb csapatokat már keresek, hisz nekem mindenem a kosárlabda, a másik sportok nem testhezállóak.

Mozsolics Judit a stafétát Kelemen Valéria egykori asztaliteniszezőnek, a Zalai Hírlap korábbi sportújságírójának adta át.