2023.07.30. 16:00
Érdemes felkeresni a Lendvadedesi víztározót
Napsütésben kellemes hűsölni a horgászok által közkedvelt Lendvadedesi víztározónál, ám hűvösebb időben is kellemes a séta a kiépített partszakaszon.
Kellemes a séta a kiépített partszakaszon
Fotó: mozsár eszter
Lentitől 10 kilométerre találjuk a Lendvadedesi tavat, ami egyébként Rédicsről és Gosztola irányából is könnyen megközelíthető. Lentiből egy 7 kilométer hosszú kerékpárút indul a tóhoz, aminek partján tanösvény is található. Ez az egyik állomása a „Dél-zalai erdőtáj” elnevezésű kerékpárútnak, valamint része az Energy Tour című projektnek, ami horvát és magyar oldalon mutatja be a térség különböző energiaforrásait. Az útvonalon Lenti, Gosztola, Lovászi és Muraszerdahely érintésével megismerkedhetünk a térség kőolajipari múltjával, az alternatív energiák felhasználásának lehetőségeivel és a Föld törésvonala mentén keletkező földsugárzások jótékony hatásaival.

A tó partján kavicsos út vezet, a gátnál pedig pazar a kilátás. A parkolók mellett büfét találunk, de van szalonnázó hely is. Úszni tilos, arra minden kiránduló figyeljen. A tavat egyébként a Tenke Völgye Természetvédő és Sporthorgász Egyesület üzemelteti, a hirdető táblán olvashatjuk a programjaikat, versenyeiket. A változó vízmélységű tóban ponty, amur, süllő, kárász, illetve kapitális harcsa akadhat horogra. Lendvadedesen egyébként alig harmincan élnek, a statisztikák szerint Magyarország tizenhatodik legkisebb települése. Az egykori földesurak az alsólendvai Bánffy és az Esterházy család voltak. Itt érdemes megtekinteni a lendvadedesi haranglábat, melyben két különböző nagyságú harang található. A térségben számos szoknyás harangláb található, ezért nem véletlenül hívják a „haranglábak földjének”.

Tavaly drónfelvételen mutattuk be ezt a szép környéket, ezúttal a partjáról fotóztunk.