Kirándulás

2023.06.15. 08:30

Lenyűgözte a kiskanizsai diákokat Erdély

„Erdély történelme a természetben” címmel a Határtalanul pályázat keretében a kiskanizsai iskola negyven 7. osztályos tanulója vett részt az élménydús kiránduláson.

Benedek Bálint

A Tordai-hasadéknál

Fotó: ZH

A kísérőtanár, Hosszú Ágnes tanítványai közül Bedike Anna Kata, Vadász Maja és Kálóczy Ádám bőséges élménybeszámolót készített, melyből most idézünk. Mint írják, a magyar nép története sok-sok évszázadon át összefonódott Erdélyével. Az ott élők megmaradtak igazi magyarnak, s a természet is megőrizte érintetlenségét. Szerencsések lehettek, hogy ilyen fiatalon eljuthattak Tündérországba.

Az első célpont Szent László király városa, Nagyvárad volt, majd a Király-hágó varázslatos szerpentinjei következtek. Kolozsváron megcsodálták a Szent Mihály-templomot, Hunyadi Mátyás szülőházát és híres lovas szobrát is. Korondon élményprogram várta a fiatalokat: a taplász- és a fazekasmesterségekkel ismerkedtek meg. A taplász, Európában egyedülállóként, a taplógombából készít tárgyakat. Ezután a Hargitán át a Gyilkos-tavat és Békás-szorost látogatták meg. 

Kézdivásárhely - Gábor Áron és a céhek városa Fotó: ZH

- Eztán hazánk nyugati pereméről eljuthattunk Nagy-Magyarország legkeletibb pontjára, az Ezeréves határhoz, Gyimesbükkre - írták. - Csíkszeredán a Petőfi Sándor és a Csíki Székely Múzeum várt minket, ezután Csíksomlyóra is ellátogattunk. A Mária-kút borvíz forrásából is meríthettünk, majd a Nyerges-tetőre vitt buszunk. Megtaláltuk a kanizsai Tüttő János Nótaklub által állított kopjafát, Kézdivásárhelyen a céhesekre és Gábor Áronra emlékeztünk.

Jártak még Szovátán a Medve-tónál, ezt követően Marosvásárhelyre és a Tordai-hasadékhoz látogattak. A tordai sóbányában tett látogatás ugyancsak nagy élményt jelentett a hetedikes csoport számára. Számos érdekességet hallhattak a só kitermeléséről. Majd a kalotaszegi népművészet egyik központjába, Körösfőre látogattak. Az erdélyi kirándulás végén a gyerekekben tudatosult, hogy igaz a mondás: „Aki vendégként érkezik Erdélybe, az barátként távozik.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!