Az önkormányzat jóvoltából a részvételért nem kell fizetni

2023.06.19. 18:30

Idén is lesz napközis tábor Hévízen

Idén is szervez napközis tábort a hévízi önkormányzat, amely ezzel szeretné megkönnyíteni azoknak a szülőknek a dolgát, akik a nyári időszakban a munkájuk miatt nem, vagy csak nehezen tudnak otthoni felügyeletet biztosítani gyermekeik számára.

Péter B. Árpád

A városháza tudatta: ezen 6 és 14 év közötti, hévízi lakcímmel rendelkező és az Illyés Gyula Általános Iskolába járó gyermekek vehetnek részt, közülük is azok, akik legalább az első évfolyamot már befejezték. A napközi 2023. július 3. és augusztus 4. között várja a gyerekeket.

A jelentkezés már lezárult, azt az iskola koordinálta, amiért az önkormányzat közleményében köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak.

A táborban részt vevő fiatalok számára a szolgáltatás díjtalan, a szülőknek csupán a gyerekek étkezését kell fizetnie. A felügyeletet ellátó pedagógusok óradíját az önkormányzat finanszírozza.

A napközis tábor hétköznapokon 8-tól 16 óráig működik, s programokban nem lesz hiány, hiszen a résztvevőknek kézműves foglalkozásokat, mozilátogatást és kreatív tevékenységeket is kínálnak a közreműködő pedagógusok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában