2023.05.03. 10:30
Régi Helikonok nagykanizsai nyertesei
Keszthelyen 1957-ben , Festetics Györgyre emlékezve és az első Helikoni Ünnepségek rendezésének 140. jubileumán jött az ötlet, hogy az évforduló alkalmából élesszék újra ezt a hagyományt.
A Helikoni láng meggyújtása 1985-ben
A keszthelyi Nagyváthy János Mezőgazdasági Technikum a következő évben felhívással fordult a veszprémi középiskolásokhoz, javasolták, hogy a Helikoni ünnepségeken rendezzék meg ezentúl az iskolák kulturális seregszemléjét. A kezdeményezés csaknem valamennyi dunántúli középiskolában visszhangra talált, a városi és megyei megmérettetések után a döntőt június elsejére tervezték. Ötvenöt dunántúli középiskola 600 diákja vett részt az 1959-es háromnapos ünnepségen, amely a helikoni láng meggyújtásával kezdődött a szabadtéri színpadon.
Az első napon nagyszabású ismerkedési estet tartottak a kastély parkjában, a hangulatos esten a kőszegi gimnázium és a sztalinvárosi technikum tánczenekarai szórakoztattak. Szombaton délelőtt a szólóénekesek népdalversenyét rendezték, a kedvezőtlen időjárás miatt a néptáncosok bemutatóját vasárnapra halasztották, mintegy húsz középiskola tánccsoportja lépett fel. A Veszprémi Napló folyamatosan tudósított a Helikon Ünnepségekről, de a Zalai Hírlap is hírt adott, ha zalai nyertese is volt a vetélkedésnek. És voltak szép számmal. 1958-ban több mint ötven pályázó közül az első díjat Majoros Attila, a nagykanizsai Landler Jenő gimnázium második osztályos tanulója nyerte, Az éji Balaton című versével.
1960-ban Koltai Antal, az Olajipari Technikum növendéke szavalatával az első, Kovács László, a Landler Jenő gimnázium tanulója a szólóhangszeresek között a második díjat szerezte meg. A kanizsai középiskolások 1961-ben is eredményesen szerepeltek, a Landler-gimnázium vonószenekara Szalai Sándor vezetésével aranyérmet szerzett, jól szerepeltek a gimnázium szólistái is, Tardos Zoltán zongora-, ifj. Ivánkovits Ferenc pedig hegedűjátékával érdemelte ki az aranyérmet. Csapás Mária az énekesek között került az élre. Szabó Emőke versmondásával jutott bronzéremhez. A Winkler Lajos vegyipari és a Zsigmondy Vilmos kőolajbányászati technikum közös énekkara Ketting Ferenc karnagy vezetésével második helyezést ért el, a szólistáik közül Dombos János és Szakonyi János hegedűjátékukkal ezüstérmet szereztek, ugyancsak ezüstöt kapott énekesük, Dobány László.
Régi Helikonok nagykanizsai nyertesei
Fotók: ZH Archív