A ZTE FC elmúlt 10 évéhez dukálna az eddigi legjobb eredmény

2024.05.17. 13:17

Mindent megtesznek a hatodik helyezésért

Elérkezett a labdarúgó NB I. 2023-2024- évi sorozatának zárása, a 33. fordulóban a ZTE FC vasárnap Kecskemét vendége lesz. A mérkőzés tétje a ZTE FC szempontjából az, hogy lehet még hatodik is – de a Kecskemét is...

Kerkai Attila

Február végén Zalaegerszegen 3-1-re nyert a ZTE FFC, amely az egyik legjobb tavaszi teljesítményét éppen a Kecskemét ellen nyújtotta. A "sormintát" most Kecskeméten szakítaná meg a zalai csapat, hiszen ha nyerne, az első sikere lenne idegenben a KTE ellen. A képen a legutóbbi egerszegi mérkőzésükön a harmadik gólt szerző Gruber Zsombor lépe el a KTE csapatkapitánya, Vágó Levente mellett

Fotó: Pezzetta Umberto

A ZTE FC tehát idegenben zárja a mostani bajnokságot és ha célba ér - értsd: elérni a hatodik helyezést - akkor a 2019-es visszakerülése óta az NB I.-ben a legjobb helyezését érheti el. Az eddigi legjobb pozíció éppen az első, újbóli élvonalbeli szezon végén, 2020-ban született meg, amikor a csapat a hetedeik helyen zárt, annak a Márton Gábornak a vezetésével, aki jelenleg is a kék-fehérek irányítója.

A hatodik helyezés elérése abból a szempontból is örömteli lenne, hogy éppen tíz esztendeje vette át a klub irányítását többségi tulajdonosként Végh Gábor. Azóta ismertek a klub eredményei, hiszen a félig kész stadiont befejezték, a csapat 2019-ben visszajutott az NB I.-be, tavaly története első Magyar Kupa-sikerét érte el, s most jöhetne valóban a visszajutás utáni legjobb élvonalbeli helyezés. S ha már a múltidézés, Végh Gábor 2014-ben, amikor a klub élére került, lapunknak nyilatkozva vázolta terveit, melyek közül gyakorlatilag minden megvalósult. Ez is hozzátartozik ehhez a tíz esztendőhöz.

A 2023-2024-es szezont viszont még le kell zárni, amit a ZTE FC vasárnap (17.15) Kecskeméten tesz meg. A hatodik helyezés eléréséhez nem elég nyernie, vagy pontot szereznie, ehhez kellene a DVTK veresége is, amely a dobogó második fokáért harcoló Fehérvár FC vendége lesz.

Márton Gábor a legutóbbi találkozó után is arról beszélt: ahogy februárban, amikor még a kiesés elől kellett menekülni, nos akkor is a saját kezükben volt a sorsuk és így lesz az utolsó fordulóban is.

– Aki egy ilyen helyzetben ne szeretne még előbbre lépni, az nem való a profi sportba, így a magunk részéről mindent meg kell tennünk azért, hogy elérjük a hatodik helyezést – nyilatkozta a ZTE FC vezetőedzője a záróforduló előtt. – A csapat tagjain nem érzem azt, hogy lenne olyan, aki ne tenné oda magát. Olyan játékosokra van szükség, aki ezen a találkozón is még a ZTE tagjának érzi magát, erről szól a profi labdarúgás. A lehető legjobb eredményt akarjuk elérni Kecskeméten is.

A szakvezető azt is elmondta, a csapat legnagyobb része egészséges, de vannak kisebb gondok is, s nyilvánvalóan az játszik, aki bevethető. Ami az ellenfelet illeti, a Kecskemét hazai pályán játszik és a hazai búcsút minden tekintetben szeretné sikeressé tenni. Szabó István együttese egy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a jelenleg 43 pontos ZTE FC, így a lila-fehérek is joggal reménykednek még, hogy előbbre tudnak lépni a tabellán, amihez nyerniük kellene.

A két csapat egymás elleni múltja az NB I.-ben nem túl régi keletű, hiszen az első egymás elleni mérkőzést 2008-ban játszották. Eddig összesen 13 élvonalbeli összecsapáson találkoztak (4 ZTE-siker, 3 döntetlen, 6 KTE-siker), viszont egymás otthonában – döntetlenek voltak – még egyikük sem nyert. A Kecskeméten rendezett eddigi 7 mérkőzésen hat hazai győzelem született és egy döntetlen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában