Palántanevelés az otthon melegében

Amúgy is nagyra becsülöm a palántanevelők munkáját, vásárolok is minden évben paprikából és paradicsomból is pár tövet, hogy jó korán a saját kertünkből szedhessünk friss zöldséget. Az is előfordult, hogy egy jókora kudarc után megmakacsoltam magam és a következő évben nem neveltem palántákat, de megbántam, mert igaz, hogy a piacon az árus mindig azt adta, amit kértem, de mégis más termett belőle. A palántanevelés mellett szól, hogy nem kevés pénzt takaríthatunk meg vele, hiszen egyetlen palánta gyakran annyiba kerül, mint a fajtájából egy teljes csomag mag. Bár a palántaárusok sokféle fajtáját kínálják egy-egy zöldségnek, de a legérdekesebb, igazi különlegességekhez csak magként lehet hozzájutni. Zalaegerszegen immár második éve magbörzén is beszerezhettünk kipróbált, bevált, vidékünkön jól termeszthető, úgynevezett tájjellegű zöldségmagokat. Ráadásul az idén Fábián Imréné, kedves ságodi barátomtól kétféle különleges paprikamagból: egy citromsárgára érőből és egy hagyományos "falusi" fajtából is kaptam legalább öt évre elegendő mennyiséget. Érdemes az eredeti szaporítóanyagot a csírázóképességük végéig megőrizni, az utódok ugyanis könnyen átporzódnak és változnak, ha a fajtát meg akarjuk tartani, a többiektől távol ültessük. Egy különleges, hosszú zöld, nagytermetű paprika magját éppen öt évvel ezelőtt kaptam a szlovéniai Völgyifalu biodinamikus kertészetében, s bár kicsit aggódtam életképessége miatt, de az utolsó szemig kikelt, akárcsak a kedvenc: Annus néni barátnőm narancssárga paprikája. S mindezek után vegyük számításba a saját gyűjtésű szaporítóanyagot is.

Persze a biokertészek számára az sem egy utolsó szempont, hogy nem kell attól tartanunk, hogy az üzemszerűen előállított palántákban vegyszermaradványok, esetleg valami üvegházi kártevők petéi rejtőzködnek. A vetőmagból kiindulás biztosítja a legnagyobb ellenőrzést palántáink minősége felett. A bónusz előny - valószínűleg, ami sokunkat inspirál, hogy már koratavasszal, a "születésüktől" dédelgethetjük kertünk leendő lakót.

Jó, ha figyelembe vesszük, hogy egyes növények magja gyorsan csírázik, a paradicsomnak például elég egy hét, a padlizsánnak másfél, a paprikának kettő, a zeller , a chili paprika viszont olyan lassan kászálódik elő, hogy már-már lemondunk róluk. A palántanevelésben a legnagyobb problémát a túl korai csíráztatás és az azt követő fényszegény és nem megfelelő hőmérsékletű (túl meleg vagy túl hideg) körülmények okozzák. Csíráztatáshoz földet otthon is készíthetünk, próbálkoztam vele magam is, de úgy látszik eltunyultam, már évek óta készen vásárolom. Az általános virágföld keltetéshez nem jó, a palántaföld lazább szerkezetű, a túl tömör, a túl nedves közeget a gyökerek nem tudják behálózni. A szakboltokban kapható tőzegpogácsa vagy tőzeghenger is - nekem mindkettő bejött. A vízzel jól megszívatott hengerbe 2-3 magot ültessünk, mindig alulról öntözzük, hogy a henger a tálcából szívja fel a vizet. Egy szaklap langyos kamillateás permetezést is javasol. Általános szabály, hogy a magokat annyi földdel kell betakarni, mint a vastagságuk háromszorosa - kivéve azokat, mint például a zelleré, a bazsalikomé, amelyek csírázásához fény szükséges - táplálékként a sziklevelekben található anyagot használják fel. A magvak többsége szobahőmérsékleten kel, a paprika, a paradicsom, a padlizsán ennél magasabb "talpmeleget" kíván - nálunk a radiátorok felett letakarva ébredeznek - utána viszont hűvösebbet igényelnek - mihelyst megjelenik buksijuk a föld felett, vegyük le róluk a takarót és edényüket rakjuk világos helyre, napos ablakba. Most olvastam: a palánták szárát erősíthetjük, ha az edényüket gyengéden meg-megrázogatjuk, ütögetjük, vagy kis teljesítményű ventillátorral kíméletesen "szelet" imitálunk körülöttük - vagyis mozgatással eddzük őket. Kiültetés előtt 1-2 héttel fokozatosan szoktassuk a külső körülményekhez, de nehogy már elsőre a tűző napra pakoljuk őket, minden nap egy kicsit több ideig maradjanak napos, szellős helyen, végül - ha az időjárás megengedi, kint is éjszakázhatnak.