Skrabut Éva 40 éve dolgozik a Zala Megyei Népművészeti Egyesület sikeréért

A legújabb létesítményben, a Tetőtől talpig Viseletkészítő Bemutató Műhelyben beszélgettünk, s csakúgy mint a mesében, ez már a hetedik műhely, amit pályázati forrásból, valamint a zalaegerszegi önkormányzat támogatásával hoztak létre. A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház és az egyesület szakmai feladatai sokszor összefonódnak, ám mégis külön-külön, önállóan működnek. 

Nehezen választjuk szét őket, hiszen egy a múltjuk, ugyanis pontosan negyven évvel ezelőtt, 1982-ben épült meg az alkotóház és alakultak meg az Országos Népművészeti Egyesület megyei szervezeteiként a népművészeti egyesületek, így a Zala Megyei Népművészeti Egyesület is. Közösségi munkájukban a gébárti alkotóház mellett számos kezdeményezés fűződik nevükhöz. A keszthelyi Népművészeti Alkotóház megépítése, 1996-ban a honfoglalás kori nemezsátor elkészítése, mely a gébárti alkotóház új épületrészében kapott végleges helyet a húsz esztendőn át a Mesterségek Ünnepén és egyéb rendezvényeken történő vándoroltatását követően. 2000-ben megépült a hagyományőrző kovácsműhely, majd két év múlva az égetőkemence. Büszkék a néhány éve átadott Panoráma Népművészeti Galériára, ami számtalan szakkörnek, szakmai továbbképzésnek, kiállításnak ad helyet, s az egyedülálló Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékparkra csakúgy, mint a GébArt nemzetközi művésztelepre, amit Skrabut Éva indított útjára 35 évvel ezelőtt. 

Úgy tűnik, hogy a zalai népművészek mindig megelőzték korukat, s már az indulásnál felismerték azt, hogy folyamatosan működni, valami igazán maradandót tenni úgy lehet, ha a tárgy­alkotó népművészet nem Csipkerózsika-álmot alszik, hanem a fennmaradás zálogaként visszatanítják eleink tudását a következő generációknak. 

Az önkormányzat 2020-ban Zalaegerszegért díjjal jutalmazta eredményeiket. Egy szervezet azonban nem működhetne határozott és az ötleteket azonnal megvalósítani szándékozó vezető nélkül. Skrabut Éva elnök nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami kitüntetést, Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át több évtizedes lelkiismeretes munkájáért. Mint mondja, az elismerés mögött természetesen kiváló csapat áll, Nagy Béla alelnökkel, Devecz Zsuzsi titkárral és a legújabb munkatárssal, Bedics Zsuzsával és számos, az egyesülettel szemben is elhivatott népművésszel. 

– Ha visszatekintünk, több fontos korszakról beszélhetünk – kezdi a visszaemlékezést Éva. – 1999-ig mindent önerőből értünk el, majd minisztériumi és uniós, illetve önkormányzati támogatást kaptunk beruházásainkhoz, szakmai munkáinkhoz. Az indulásnál az akkori civil szervezetek vezetőinek tapasztalatok és törvények hiányában kellett kitalálni a módszereket. 1990-ben önálló jogi személyiségű egyesületté váltunk, 1998-ban megkaptuk a kiemelkedően közhasznú civil szervezet besorolást. Eleinte az országos egyesületnek voltak tagszervezetei, a civil törvény megszületése után az önálló egyesületek hozták létre a szövetségüket. Komoly beszámolási, gazdálkodási és jogi kötelezettségeknek kellett és kell megfelelnünk. Megtanultuk, hogy mindig azonnal reagáljunk és minden lehetőséget megragadjunk. A célunkat már a legelején meghatároztuk, miszerint kell egy hely, ahol a műhelyekben a megfelelő eszközökkel újraélesztjük és továbbadjuk népi hagyományainkat. Az „apáról fiúra” történő történelmi tudásátadás megváltozásával a közösségeknek kellett ezt a szerepet átvenniük. Az első 10 évben a városi tanács művelődési osztályán dolgoztam, mellette vittem az egyesületet, elég nehéz időszak volt. A nyári népművészeti táborokat a szabadságom ideje alatt oldottam meg. 1992-től 2009-ig vezettem a Gébárti Kézművesek Házát, akkor formálódtunk igazán csapattá, s azóta is folyamatosan fejlődünk, bővülünk. Bebizonyítottuk azt, hogy egy alkotóház egész évben működőképes. Befogadtuk a társ­művészeteket, volt írótábor, zenész- és képzőművészeti tábor. A második fő korszak a jurtaépítés és az OKJ-s képzettséget adó, 11 évig működő kézművesiskolánk volt. Az évek alatt letisztult a feladatunk: nekünk nem abban kell segíteni a népművészeket, hogy eladják portékáikat, hanem a tanítással, az ismeretterjesztéssel, a nagyrendezvények szervezésével kell foglalkoznunk. Az ország legjobb oktatóit hívtuk meg mindig, s ma is kiváló kapcsolataink vannak más népművészeti egyesületekkel, neves mesterekkel. Minden szakágnak megvan a felelőse, vezetője, s van utánpótlás annak köszönhetően, hogy a mestereink széles társadalmi körben mutatják be tudásukat, szakköröket vezetnek. A 2010-es évektől szintet léptünk, jöttek a nagy léptékű szlovén és horvát projektek. Munkánk az elejétől fogva jóval túlmutatott a megye határain, regionális, országos, sőt, határon túli, például a horvátokkal közös szakmai programokat indítottunk el, gondolok itt a horvát–magyar családi pünkösdre vagy az országos fazekas-keramikus fesztiválra. Elsőként az országban elindítottuk a népi design stúdiót, bevezettük a termékfejlesztés fogalmát. Mára, a negyedik korszakunkban a Hagyományok Háza kiemelkedő partnere vagyunk, ez tényleg a szakmaiságunk csúcsa. Kérdésedre válaszolva a nyitottság, a naprakészség, a gyors rea­gálás, az elszántság és az optimizmus jellemző talán leginkább rám, ami ahhoz kellett, hogy 40 éven át sikeresek legyünk. 

Devecz Zsuzsi mondhatjuk úgy, nagy visszatérő, aki már a jurtaépítésnél jelen volt, aztán húsz évig más területen dolgozott. A szíve mégis visszahúzta azokhoz, akikkel ma már szinte egy nagy családot alkotnak. 

– Éva 2017-ben hívott vissza maga mellé, szívesen jöttem, hiszen valahogy mindig kötődtem ide, s most érzem, mekkora jelentősége volt a kezdeteknek. Az embernek rá kell döbbennie, hogy nem szabad elmenni az életcélja mellett, meg kell találni azt, amire hivatott. Erőt ad a közösség, a közös célunk. Az egyesületnek tényleg patinás múltja van. Talán az a sikerünk titka, hogy lépésről lépésre, folyamatosan mindent egymásra építettünk, s mindenhol ott vagyunk. 

Bedics Zsuzsa évek óta építi az installációikat, rendezi kiállításaikat. Amikor egy évvel ezelőtt visszaköltözött Zalaegerszegre, akkor jött a felkérés az egyesületi munkára. 

– Szívesen segítek a programok, a kurzusok szervezésében, s a műhelyek berendezése, a miliő kialakítása is izgalmas, sokszínű feladat. Sok éve dolgozom együtt Évával, kiismertük egymást, úgy érzem, hogy jól összecsiszolódtunk. Látom, milyen határozottan és szakszerűen irányítja a csapatot, ő a motorja az egésznek. Ez nekem biztonságérzetet ad. 

S hogy van-e szakmai féltékenység a népművészek között? Mint minden területen, egészséges versenyszellem van, ám a közös feladatok felülírják a „gyarlóságot” s összekovácsolják a tagokat. Az egyesület fennmaradásának másik titka, hogy soha nem elégedtek meg a pillanatnyi eredményekkel és a középszerűséggel. Mindig van tervük holnapra, sőt, még azutánra is.